Öttusa-vb: rossz lovaglás után elszálltak a magyar esélyek

MTI MTIMTI MTI
2010.09.07. 09:24
Címkék
Rosszul sikerült lovaglással a harmadikról a tizedik helyre csúszott vissza a Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn összeállítású csapat a csengtui öttusa-világbajnokság keddi női váltóversenyében.

A magyarokat hetedikként szólították a lovaspályára, olyan helyzetben, amelyben egy jó teljesítménnyel reális esélyük nyílt volna éremszerzésre. Ehhez képest már az első próbálkozás kevés sikerrel kecsegtetett, Kovács lova rögtön megállt az első akadálynál, majd az ugratást követően a másodiknál is befékezett, mégpedig olyan hirtelen, hogy Kovács le is esett, aztán volt még három akadályverés is.

Ekkor következett Gyenesei a csoportból elvileg a leggyengébb lóval, s nem is tudta befejezni a pályát: hat kitörés miatt a váltás előtt kicsengették a csapatot, amely így mindössze 310 ponttal zárt. Sovány vigasz, hogy ugyanezzel a lócsoporttal az első körben a dél-koreaiakat is kicsengették. Más kérdés, hogy ha utóbbiak határozottabban lovagolnak, esetleg másodszorra sem bátortalanodnak el ennyire a lovak.

A legjobban a kínaiak szerepeltek, ők 1160 ponttal fejezték be a harmadik számot.

ÖTTUSA-VB
NŐI VÁLTÓ. Az állás a kombinált verseny előtt:
1. Oroszország 3270 pont
2. Franciaország 3066
3. Kína 2958
...10. Magyarország 2226 
Legfrissebb hírek

Öttusa-vk-döntő: A legnagyobb küzdelmeket nem mindig díjazzák éremmel – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.29. 18:22

Öttusa-vk-döntő: Szép Balázs remek futással tizedikként ért célba – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 16:53

Öttusa-vk-döntő: Guzi Blanka a 4., Erdős Rita a 7. helyen ért célba a fináléban – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 13:35

Szép Balázs finalista a budapesti öttusa-vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 16:55

Öttusa: Tárkányi Zsombor lemaradt a fináléról a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 13:50

Öttusa-vk-döntő: „Legyőzöm a június tizenkettedikei Guzi Blankát” – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.27. 12:08

Öttusa-vk: Guzi Blanka és Erdős Rita küzd meg a legjobb helyekért a nőknél

Egyéb egyéni
2026.06.26. 17:01

Guzi Blanka és Erdős Rita is bejutott a fináléba az A-csoportból a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.26. 13:27
Ezek is érdekelhetik