Öttusa-vb: kilencedikként rajtolnak a magyarok a kombinált számban

MTI MTIMTI MTI
2010.09.06. 11:14
Címkék
Három számot követően a kilencedik helyen áll a Marosi Ádám, Kasza Róbert, Tibolya Péter összeállítású csapat a csengtui öttusa-világbajnokság hétfői férfi váltóversenyében.

A lovaglást a magyarok a hetedik helyről kezdhették meg, abban a reményben, hogy egy nagyon jó teljesítménnyel jelentősen előreléphetnek. Az időjárás is némiképp kedvezőbben alakult, mint az elmúlt napokban, sok-sok eső után majdnem kisütött a nap.

Elsőként Marosi rugaszkodott neki a kilenc erőkifejtésből álló pályának, amelyen a 6-os számú akadálynál egy rudat lehúzott. Őt követte Tibolya, aki a kelleténél egy kicsit szűkebben és lassabban indult, emiatt az első ugrást lova előbb bojkottálta, s csak másodikra volt hajlandó kivitelezni, majd a folytatásban még egyet, a nyolcast leszedte. A végén Kasza lova a 4-es, az 5-ös, a 7-es és a 8-as ugrást sem tudta tökéletesen végrehajtani, így összességében 1040 ponttal jött le a pályáról a csapat, amely ebben a számban kilencedik lett, s összetettben is éppen ebbe a pozícióba csúszott vissza.

Sok rossz teljesítmény akadt, a dél-koreaiak 1120 ponttal meg tudták nyerni ezt a számot.

A magyarok hátránya a lövészetekkel megszakított váltófutás előtt 150 pont, azaz 37 mp az éllovas britekkel szemben.

ÖTTUSA-VB (FÉRFI VÁLTÓ) 
AZ ÁLLÁS HÁROM SZÁM UTÁN
1. Nagy-Britannia 3260 pont
2. Fehéroroszország 3244
3. Oroszország 3210
4. Ukrajna 3185
5. Koreai Köztársaság 3180
6. Japán 3174

...

9. Magyarország 3110

 

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
2026.09.04. 13:12

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
2026.09.04. 11:33

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
2026.09.02. 08:31

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01

Öttusa: fantasztikus világbajnoki aranyérem Guzi Blankától – 34 mp-et dolgozott le a kombinált számban!

Egyéb egyéni
2026.08.30. 12:11

Öttusa-vb: 24 év után cseh siker, Koleszár Mihály 8., Szép Balázs 12. lett

Egyéb egyéni
2026.08.30. 10:15

Öttusa-vb: Szép Balázs is döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 12:23

Öttusa-vb: Koleszár Mihály döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 09:30