Öttusa: Kovács Sarolta győzött, a csapat ezüstérmes a junior-vb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.08.07. 18:33
Címkék
Kovács Sarolta nyerte meg a nők szombati versenyét a székesfehérvári junior öttusa-világbajnokságon. A Kovács, Tóth Adrienn, Cseh Krisztina összeállítású hazai csapat a britek mögött második lett. Tóth az ötödik, Cseh a 22. helyen végzett.  

Vívásban teljes magyar siker született, Tóth fölényesen nyerte meg az első számot 26 győzelemmel és kilenc vereséggel, 1024 ponttal, míg Kovács és Cseh a holtversenyes másodikak között szerepelt 21/14-mutatóval, 904 ponttal.

A 200 méteres úszásban Kovács a második legjobb időt érte el, ezzel pontszámban utolérte a vezető pozícióját megőrző Tóthot, majd a lovaglásban mindketten 1180 pontot hoztak össze, így a kombinált záró szám előtt is az élen álltak.

A vége Kovácsnak sikerült jobban, a három lövészettel megszakított 3000 méteres futás végén elsőként futott a célba, miközben Tóthot a mögüle indulók közül hárman megelőzték. Cseh a lovaglás után tizedik volt, a lövészetes futásban viszont sokan elé kerültek.

Tavaly a tajvani Kaohsziungban Kovács és az akkori csapat negyedik lett a vb-n. Az idén a portugáliai Golegában Eb-ezüstérmes volt a Kovács, Tóth, Cseh trió.

Csütörtökön 59 versenyző kezdte meg a versenyzést két csoportban, mindegyikből az első 18 került a fináléba. A hazaiak közül ez csak az egyéni induló Filótás Edinának nem sikerült.

 JUNIOR ÖTTUSA-VB
NŐI EGYÉNI VERSENY
1. Kovács Sarolta 5276 pont (vívás: 21 győzelem/14 vereség/904 pont, úszás: 2:11.07 perc/1228 pont, lovaglás: 1180 pont, lövészet-futás: 12:39.00 perc/1964 pont)
2. Freyja Prentice (brit) 5260
3. Elodie Clouvel (francia) 5104
...
5. Tóth Adrienn 5068 (26/9/1024, 2:21.18/1108, 1180, 13:31.75/1756)
...
22. Cseh Krisztina 4720 (21/14/904, 2:27.00/1036, 1200, 14:15.29/1580)
NŐI CSAPATVERSENY
1. Nagy-Britannia (Katy Burke, Freyja Prentice, Samantha Murray) 15 220 pont
2. Magyarország (Tóth Adrienn, Kovács Sarolta, Cseh Krisztina) 15 064
3. Franciaország (Elodie Clouvel, Anai Eudes, Marion Laval) 14 888

 

Legfrissebb hírek

100 éve született Benedek Ferenc

Egyéb egyéni
15 órája

Az ifjúsági öttusázóknál újra szólhat az orosz himnusz

Egyéb egyéni
2026.01.28. 14:44

Az öttusázó Guzi Blanka élvezi a hóban futást

Egyéb egyéni
2026.01.14. 08:50

Los Angelesben edzőtáborozik az öttusa-válogatott

Egyéb egyéni
2026.01.12. 11:24

Népsport: A szovjetek kimentek, Szondy István hazajött

Népsport
2025.12.29. 08:00

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
2025.12.26. 07:04

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
2025.12.23. 19:20

Rendszeresen gyalogol és jól érzi magát Benedek Gábor, a legidősebb olimpiai bajnok

Egyéb egyéni
2025.11.24. 14:18
Ezek is érdekelhetik