Asztalitenisz: Szatmáry Kristóf lett a szövetség új elnöke

MTI MTIMTI MTI
2010.04.01. 15:46
Szatmáry Kristóf, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke lett a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) elnöke.

Az eddigi elnök, Benedek Fülöp személyi okokra hivatkozva megerősítette, hogy lemond a tisztségéről.

A szövetség tájékoztatása szerint „a közgyűlés a lemondást egyhangúlag elfogadta, és köszönetét fejezte ki Benedeknek az elmúlt hét évben végzett eredményes tevékenységéért, amellyel nagyban hozzájárult a MOATSZ működőképességének biztosításához".

A közgyűlés a kétórás ülésen a jelölő bizottság javaslatát elfogadva, egyhangúlag választotta meg elnöknek az egyedüli induló Szatmáry Kristófot, akinek a megbízatása 2012-ig szól. A testület határozott arról is, hogy két fővel bővíti az elnökség létszámát. A szövetség eddigi két alelnöke, Juhos József és Világosi Gábor mellé egy harmadikat is választottak Flamm Tibor személyében.

A 2004-ben kinevezett Benedek decemberben a „hivatali tevékenységével összefüggésben felmerült problémákra tekintettel" felajánlotta lemondását, ezzel azonban az elnökség nem értett egyet és jelezte, hogy a kérdést a rendes közgyűlés elé terjeszti.

Benedeket, az agrártárca volt szakállamtitkárát, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgató-helyettesét hivatali visszaélés miatt – nem jogerősen – másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte decemberben a Heves Megyei Bíróság, amely mellékbüntetésként 3 millió forint pénzbüntetéssel sújtotta a vádlottat.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
13 órája

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33

Asztalitenisz: Ormai Lászlóra emlékeztek

Egyéb egyéni
2026.07.10. 17:13

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott Los Angelesben

Egyéb egyéni
2026.06.30. 10:58

Asztalitenisz: András Csaba bravúros győzelem után főtáblás az amerikai Grand Smash-en

Egyéb egyéni
2026.06.28. 09:56