Három napig érezhette magát olimpiai ezüstérmesnek, kétéves eltiltást kapott, négy esztendő és öt hónap letelte után pedig elérkezettnek látta az időt, hogy bejelentse: újrakezdi a súlyemelést.

Fotó: NS-archív
Gyurkovics Ferenc célja a 387.5 kiló

Fotó: NS-archív
Gyurkovics Ferenc célja a 387.5 kiló
„Fél éve vettem fel a kapcsolatot a Pécsi SE vezetőedzőjével, Fehér Mártonnal– mondta az 1992 és 1999 között a baranyai egyesület színeiben emelő Gyurkovics. – Az októberi felnőtt-, majd a decemberi utánpótlás-bajnokságon is segítettem a versenyeztetésben Marcinak. Sohasem mondtam, hogy nem térek vissza, csak vártam az alkalomra. A szombathelyi ob-n például már úgy voltam vele, hogy ha valaki cipőt és mezt adna, rögtön felugranék a pódiumra. Nemzetközi versenyekben egyelőre nem gondolkodom, a pécsieknek szeretnék segíteni, aztán majd meglátjuk.”
Gyurkovics annyit elárult, hogy célként tűzi ki maga elé a nemzetközi mesterszint újbóli elérését, ami a 105 kilós kategóriában 387.5 kiló. Azt már mi tesszük hozzá, ez esetben a válogatott vezéregyénisége lehetne, ám régóta esedékes visszatérésétől korábban mintha ódzkodott volna a szövetség, no meg annak idején a versenyző is sejtelmesen fogalmazott: „korábbi tapasztalatai” alapján csak „bizonyos feltételek” teljesülése esetén kezdi újra a versenyzést. Ilyenkor az Athén utáni adok-kapokra, a háttérben zajló játszmákra utalhatott, amelyekről sohasem beszélt.
Legfrissebb hírek

Súlyemelés: jó tanulópénz volt a moldovai Európa-bajnokság
Egyéni
2025.04.24. 09:01

Súlyemelő ob: Nagy 17., Gyurkovics 14. bajnoki címe
Egyéb egyéni
2021.11.07. 19:29

Súlyemelő ob: az esélyesek sikere zárásként
Egyéb egyéni
2018.11.18. 21:00

Súlyemelő ob: Nagy Péter 12. alkalommal magyar bajnok
Egyéb egyéni
2016.10.23. 18:19
Ezek is érdekelhetik