Vívás: a nyári tisztújításig Kamuti Jenő a CEE ügyvezetője

Vágólapra másolva!
2009.01.02. 15:02
A júliusi tisztújításig Kamuti Jenő irányítja ügyvezetőként az Európai Vívószövetséget (CEE).
Az elnöki poszt azután üresedett meg, hogy az üzbég származású orosz Aliser Uszmanov a nemzetközi szövetség (FIE) élére került. A CEE alapszabálya szerint ilyenkor az első alelnök veszi át az irányítást, márpedig ezt a posztot 2005 óta Kamuti Jenő tölti be, aki korábban az elnöke is volt az európai szövetségnek.A január 1-jén érvénybe lépő változással együtt jár, hogy így – hivatalból – ismét van magyar tagja a FIE végrehajtó bizottságának. A nyári, plovdivi CEE-tisztújítással kapcsolatban Kamuti az MTI érdeklődésére elmondta, tervei szerint megpályázza majd az elnöki posztot, mert mára már alapvetően más a helyzet, mint akkor volt, amikor 2005-ben Uszmanov javára kissé háttérbe húzódott.„Akkor nem volt pénz, most van: Uszmanov évi egymillió dollárral támogatja az európai szövetséget. Ebből pedig lehet fejleszteni" – fogalmazott Kamuti.Aliser Uszmanov egyébként megválasztásakor a négyéves ciklusra 40-50 millió dollárt ígért a nemzetközi szövetségnek.
Legfrissebb hírek

Kamuti Jenő fair play díjat adott át Thomas Bachnak, és Kirsty Coventryvel is találkozott

Egyéb egyéni
2025.06.08. 14:24

Thomas Bach átvette a Fair Play-díjat Kamuti Jenőtől

Egyéb egyéni
2025.06.06. 14:46

„A fair play mindig belülről, szívből jön” – vallja a Nemzet Sportolója, Kamuti Jenő

Egyéb egyéni
2025.05.20. 12:03

Ünnepi körítés, díjazottak, Kamuti Jenő átadta a stafétabotot a fair play mozgalom élén

Egyéb egyéni
2025.05.19. 23:20

A MOB fair play bizottsága várja a jelöléseket a 2024-es díjakhoz

Egyéb egyéni
2024.12.05. 22:18

Fair play: Kamuti Jenőt vezetőként is jutalmazták

Egyéb egyéni
2023.12.08. 08:46

Fair play-díjátadó: Dunai Antal október 21-én a Várban veheti át elismerését

Egyéb egyéni
2023.10.05. 12:06

Universiade: a fair play bizottság is ott lesz Csengtuban

Egyéb egyéni
2023.07.02. 12:51
Ezek is érdekelhetik