Golf: a gazdasági válság hatása elérte Tiger Woodsot is

Vágólapra másolva!
2008.11.25. 17:25
A gazdasági világválság elérte Tiger Woodsot, a világ első számú golfozóját is, a General Motors autógyár ugyanis bejelentette, hogy december 31-én megszünteti az amerikai játékossal fennálló szerződését.
A két fél közötti megállapodás eredetileg öt évre, 2009 végéig szólt. A térdműtéte után lábadozó sztár évente hétmillió dollárt kasszírozott azért, hogy a golftáskáján a GM leányvállalatának, a Buicknak a logója volt látható, valamint hogy részt vett különböző promóciós rendezvényeken. Woodsot ugyanakkor valószínűleg nem „roggyantja meg” meg anyagilag a cég bejelentése, hiszen a reklámbevételeit évi százmillió dollárra becsülik.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik