Vívás, Gerevich-Kovács-Kárpáti kard GP: Nemcsik aranyérmes

Vágólapra másolva!
2008.02.09. 19:02
Aranyérmet szerzett Nemcsik Zsolt a Renault Kupáért rendezett Gerevich-Kovács-Kárpáti budapesti férfi kard Grand Prix-viadalon. A döntőben 15-9-re verte az amerikai Keeth Smartot. A harmadik helyen két román vívó, Rares Dumitrescu és Mihai Covaliu végzett.
A főtáblára jutott nyolc magyar közül már az első fordulóban befejezte szereplését Szilágyi Áron, Lontay Balázs, Nagy Pál, Gáll Csaba és Kósa Miklós. Utóbbit Lengyel Balázs győzte le, Lontayt a 2000-ben olimpiai bajnok, 2005-ben vb-aranyérmes Covaliu, Gállt pedig az 1998-ban világbajnok olasz Tarantino. Szilágyinál a franciák egyik kiválóság, Gazin bizonyult jobbnak.A 32 között búcsúzott Lengyel, miután alulmaradt a múlt héten, Athénban győztes német Limbachhal szemben, illetve Decsi Tamás, akit az athéni olimpiai bajnok olasz Montano állított meg.Nemcsik kínai, dél-koreai és román ellenfélen keresztül jutott el a negyeddöntőig, ahol Montanóval találkozott. Nagy riválisát - akitől az athéni játékok döntőjében, majd a következő évben a zalaegerszegi Eb fináléjában kikapott - ezúttal gyakorlatilag simán verte.Az elődöntőben Covaliun jutott túl, kiélezett csatában. Az asszó elején a magyar kardozó vezetett, aztán 11-12-nél a román vívó állt jobban, de a végén megint Nemcsik volt eredményesebb. A fináléban egyértelműen Nemcsik volt a kezdeményező, szép akciókkal könnyedén nyert Smart ellen."Úgy jöttem ide, hogy a hazai közönség kötelez. Mindenképpen jól szerettem volna vívni, de azért azt nem tervezhettem, hogy pontosan így sikerül. Jól ment, s ennek ma többen látták kárát. Sydney és Athén olimpiai bajnokát is le tudtam győzni. Covaliutól egy kicsit tartottam, mert a múlt héten Athénban egyéniben és csapatban is nyertem ellene, számítottam rá, hogy vissza akar vágni, és kitalál valamit. Ez így is történt, de nekem sikerült megfelelően reagálnom. Montanóra pedig, úgy érzem most először tudtam igazán ráerőltetni az akaratomat" - mondta Nemcsik.A versenyen 12 magyar vívó indult, közülük Gémesi Csanád, Gémesi Bence, Nagy Zsolt és Pézsa Gábor már a pénteki selejtezőben befejezte szereplését. A Renault Kupáért rendezett viadalon - melynek a Syma Sport- és Rendezvényközpont adott otthont - 132 kardozó lépett pástra.
Eredmények, a 64 között:
Nemcsik-Csung Man (Zhong Man, kínai) 15-10
Decsi Tamás-Ilja Mokrecov (orosz) 15-14
Lengyel Balázs-Kósa Miklós 15-6
Luigi Tarantino (olasz)-Gáll Csaba 15-4
Fabrice Gazin (francia)-Szilágyi Áron 15-5
Mihai Covaliu (román)-Lontay Balázs 15-13
Johannes Klebes (német)-Nagy Pál 15-7
Eredmények, a 64 között:
Nemcsik-Csung Man (Zhong Man, kínai) 15-10
Decsi Tamás-Ilja Mokrecov (orosz) 15-14
Lengyel Balázs-Kósa Miklós 15-6
Luigi Tarantino (olasz)-Gáll Csaba 15-4
Fabrice Gazin (francia)-Szilágyi Áron 15-5
Mihai Covaliu (román)-Lontay Balázs 15-13
Johannes Klebes (német)-Nagy Pál 15-7
A 32 között:
Nemcsik-Kim Jung Hvan (dél-koreai) 15-12
Nicolas Limbach (német)-Lengyel 15-3
Aldo Montano (olasz)-Decsi 15-10
A 16 között:
Nemcsik-Nicolae Alexandru Sireteanu 15-14
A negyeddöntőben:
Rarea Dumitrescu (román)-Tarantino 15-10
Keeth Smart (amerikai)-Julien Pillet (francia) 15-13
Covaliu-Limbach 15-12
Nemcsik-Montano 15-10
Az elődöntőben:
Smart-Dumitrescu 15-12
Nemcsik-Covaliu 15-13
A döntőben:
Nemcsik-Smart 15-9
A végeredmény:
1. Nemcsik,
2. Smart,
3. Dumitrescu és Covaliu,
5. Montano,
6. Limbach,
7. Tarantino,
8. Pillet,
... 28. Decsi és Lengyel,
... 35. Nagy P.,
... 38. Szilágyi,
... 41. Kósa,
... 44. Gáll,
... 59. Lontay,
... 74. Nagy Zs.,
... 77. Gémesi B.,
... 79. Pézsa,
...99. Gémesi Cs.
A szombati versenyen az Olimpiai a tét szlogennel létrejött sportági összefogás jegyében a helyszínen szurkolt a kajakos Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor, a volt öttusázó Sárfalvi Péter, továbbá a cselgáncsozó Baczkó Bernadett és Csernoviczki Éva. Mellettük további korábbi és aktív sportoló kiválóságok követték a helyszínen az eseményeket.

Vasárnap, 8 órától az olimpiai indulás szempontjából fontos csapatversenyt rendeznek, ugyancsak a Syma-csarnokban.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik