Staff House Rally Hungary: három magyar a top tízben

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2025.05.10. 20:40
null
László Martin a verseny előtt aláírta volna, hogy szombat este a nyolcadik helyről várja a folytatást (Fotó: MGR Images/Makai Gergely)
Az olasz Andrea Mabellini vezet a rali Európa-bajnokság magyar futamán, a Staff House Rally Hungaryn, a legjobb magyar, László Martin a nyolcadik helyről várja a záró napot.

AKI NEM KAPOTT DEFEKTET vagy nem borult fel, majdnem biztos lehetett abban, hogy jó eredménnyel zárja a magyar Európa-bajnoki futam első napját Veszprémben. A sorozat idei első murvás viadalán a versenyzőknek először is át kellett állítaniuk az agyukat erre a talajtípusra (az aszfaltos idénynyitó után), majd pedig ráállni a gázra – természetesen csak ésszel. 

Ez az olasz Andrea Mabellininek sikerült a legjobban, leszámítva, hogy az első körben akkorát ugrott a Kislőtéren, hogy a leérkezésnél mindketten alaposan megütötték magukat, a navigátora (aki nem mellesleg a barátnője is), fájlalta is a hátát rendesen, de eszébe sem jutott vezető pozícióból feladni a versenyt. „A tempó nagyon gyors, de az autónk jól bírja, mindent meg tudunk valósítani, amit kigondolunk” – mondta az olasz. 

A magyarok közül hárman vannak a top tízben, közülük is a legjobb a nyolcadik László Martin, aki problémamentes napon van túl: „A verseny előtt aláírtam volna a top tízes helyezést, de van még egy hosszú nap, úgyhogy várjuk ki a végét.”

Német Gábor, aki elsősorban a magyar bajnoki pontversenyre koncentrál, az ERC-értékelés kilencedik helyén áll: „Ezek a pályák könnyen megtizedelik a mezőnyt, de mi próbáltuk beosztani a technikát és okosan versenyezni.”

Ollé Sándor maga sem gondolta, hogy fel tud zárkózni a tizedik helyre: „Az eredményünk elég jó, nagyon sokat gyorsultunk a második körre, és szerencsénk is volt – az nagyon kell ezen a versenyen.”

Ollé egyébként vezeti a Master-kategóriát, méghozzá a mezőnyben vitézkedő korábbi Formula–1-es pilóta, Jos Verstappen előtt, aki élete első raliversenyét teljesíti murván. A holland megúszta nagyobb gond nélkül a napot, és rengeteget tanult – tulajdonképpen ezért jött ide. 

A mieink közül sokáig a négyszeres bajnok Herczig Nobert állt a legjobb pozícióban, ám a második kislőtéri szakaszon defektet cserélt, ami négy percébe került. De ő legalább tudja folytatni, nem úgy, mint Csomós Miklós, aki az első és a második szakaszon is defektet kapott, de csak egy pótkerék volt nála (vasárnap szuperralizik, vagyis büntetéssel visszaáll), vagy Turán Frigyes, aki felborult, és bár négy kerékre esett vissza, megsérült az autója, esetleg a háromszoros abszolút bajnok Hadik András az utolsó előtti szakaszon kapott dupla defektet…

STAFF HOUSE RALLY HUNGARY, AZ EB 2. FUTAMA, VESZPRÉM
Abszolút sorrend 7 gyorsasági szakasz után: 1. Andrea Mabellini, Virginia Lenzi (olasz, Skoda Fabia RS) 1:01:17.9, 2. Korhonen, Viinikka (finn, Toyota GR Yaris) 10.6 másodperc hátrány, 3. Tempestini, Itu (román, Skoda Fabia RS) 30.8 mp h., …8. László Martin, Bán Viktor (magyar, Skoda Fabia RS) 2:04.3 p h., 9. Német Gábor, Németh Gergely (magyar, Skoda Fabia RS) 2:27.4, 10. Ollé Sándor, Ollé Rebeka (magyar, Skoda Fabia Evo) 3:39.3 p h.

 

Legfrissebb hírek

Rali: Jos Verstappen először versenyez murván

Egyéb autó-motor
2025.05.09. 21:25

Dakar rali: feladta a versenyt a magyar kamionos trió

Egyéb autó-motor
2025.01.14. 08:34

Dakar rali: Lategan előnye minimálisra csökkent

Egyéb autó-motor
2025.01.12. 21:03

Dakar rali: tarolt a Toyota, Al-Radzsi nyerte meg a szerdai szakaszt

Egyéb autó-motor
2025.01.08. 17:58

MotoE-futamot is rendeznek jövőre a Balatonnál

Egyéb autó-motor
2024.11.21. 14:13

Rali Eb: május elején, ismét Veszprém környékén lesz a magyarországi futam

Egyéb autó-motor
2024.11.18. 17:16

Autósport: Válint Bence második lett a Ferrari Challenge-ben

Egyéb autó-motor
2024.10.18. 16:12

Zemplén rali: csaknem 110 páros áll rajthoz az idényzáró futamon

Egyéb autó-motor
2024.10.18. 13:18
Ezek is érdekelhetik