Alaptalan volt az aggodalom – ezt most már nyugodtan leszögezhetjük, hiszen túl a második versenyhétvégén azt látjuk, hogy bár Kiss Norbert autót váltott (a Révész Racing hatalmas munkával megépítette Balu Juniort), ez egyáltalán nem csökkentette az esélyeit. Talán nem annyira nyilvánvaló a fölénye, mint az utóbbi években, de hogy versenyképes, ahhoz kétség sem fér.
Bizonyította ezt a kamionos mezőny nagy része számára ismeretlen Lausitzringen is, ahol a szombati után a vasárnapi főversenyen sem talált legyőzőre. Kiss az első rajtkockából várhatta a lámpa szabad jelzését, és bár Jochen Hahn szorosan tapadt rá, folyamatosan kezdte a lehetőséget az előzésre, ám a magyar jól zárta az íveket, majd, amikor megvédte pozícióját, elkezdett előnyt kiépíteni. Rajt-cél győzelem egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben.
„Nagyon boldog vagyok – mosolygott a verseny végén a hatszoros Európa-bajnok Kiss. – Nehezen indult a hétvége, ha őszinte akarok lenni, nem gondoltam, hogy mindkét húszpontos futamot sikerül megnyernünk. Sikerült, és így növeltük az előnyünket a fő rivális Jochen Hahnnal szemben. A fordított rajtrácsos futam mindig egy kicsit őrült, de próbáljuk abból is kihozni a maximumot.”
Nos, erre végül nem került sor, mert egy másik sorozat versenyzői olajat folyattak a pályára, emiatt a versenyigazgató úgy döntött, nem biztonságos elrajtoltatni a mezőnyt, így a negyedik futamot törölték.
KAMION EB, 2. FORDULÓ, LAUSITZRING
3. verseny: 1. Kiss Norbert (magyar, MAN) 21:40.244, 2. J. Hahn (német, Iveco) 6.167 másodperc hátrány, 3. Halm (német, Iveco) 11.981 mp h.
4. verseny: törölve
Az Eb állása 6 verseny után: 1. Kiss Norbert 105 pont, 2. Hahn 81, 3. Halm 75