Autós hegyi Eb: Nagy Norbert nyert Lengyelországban és továbbra is vezet összetettben

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2023.07.03. 11:12
Nagy Norbert nyerte az autós hegyi Európa-bajnokság lengyelországi Limanowában rendezett versenyét, ezzel megnyugtató előnnyel áll az élen összetettben.

A versenyző sajtószolgálatának hétfői közleménye szerint a pilótának – aki a szezon minden eddigi versenyén dobogóra állhatott – így már 129 pontja van az 5-ös kategóriában, míg az összetettben második osztrák Chris-Andre Mayernek 83.

„Most három hétig nem rendeznek versenyt az Európa-bajnoki sorozatban, és nagyon boldog vagyok, hogy így sikerült a lengyelországi futam. Reméltem, hogy száraz aszfalton sikerül majd menni, mert az nekem jobban fekszik, s bár az időmérő során esett, a verseny napjára felszáradt az aszfalt” – idézte a közlemény Nagy Norbertet, aki a mostani idényben négy futamgyőzelem mellett három második hellyel büszkélkedhet.

Legfrissebb hírek

Bártenderként a férfiak között is varázsol a korábbi magyar válogatott rg-s

Egyéb egyéni
2026.04.21. 11:27

„Mi, magyarok megtehetjük, becsüljük ezt meg” – Szécsi Zoltán is üzent követőinek

Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:30

Erste Liga: bemelegítés alatt verekedtek, négymeccses eltiltást kaptak – videó

Jégkorong
2026.04.01. 10:17

Így lőtt gólt Schön Szabolcs a szlovénok ellen – videó

Magyar válogatott
2026.03.28. 20:02

A rúdugró rúdja kiütötte a futó hétpróbázót – videó

Atlétika
2026.03.24. 10:43

Videó: íme, a hetvenméteres csodagól Arda Gülertől az Elche ellen!

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 10:38

Szoboszlaié lehet február legszebb gólja a Premier League hivatalos honlapján is

Angol labdarúgás
2026.03.05. 14:51

„Ha őszinte akarok lenni, elég abszurd nézőpont” – csattanós választ adott az újságíró kérdésére az ötszörös olimpiai érmes

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 09:47
Ezek is érdekelhetik