MotoGP: Rins biciklivel bukott a kerékpározás világnapján

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
2021.06.03. 19:28
null
Álex Rins az utóbbi időben sok bukást megúszott, csütörtökön nem volt szerencséje (Fotó: motogp.com)
Álex Rins kihagyni kényszerül hazai futamát, miután csütörtök reggel kerékpározás közben bukott és megsérült a MotoGP hétvégi Katalán Nagydíjának helyszínén, a montmelói pályán. Péntek reggel operálják.

 

A baj csőstül jön, ennél találóbban nehéz lenne összefoglalni Álex Rins utóbbi pár hetét.

A suzukis, aki tavaly a 3. helyen végzett a MotoGP-világbajnokságon, az idén még nem tudott dobogóra állni, sőt, az eddigi hat futamból csak kétszer szerzett pontot. Az utóbbi négy verseny mindegyikén bukott, Jerezben ugyan visszaállt és végig ment, de csak 20. lett.

Rins ugyan nagyon gyors a futamokon, de idén eddig hét eséssel a kategória éllovasai között van ebből a szempontból is.

Mintha ez még nem lett volna elég, csütörtökön úgy gyűjtötte be nyolcadik balesetét, hogy még csak motorra sem kellett ülnie hozzá.

Reggel, a montmelói pályán kerékpározás közben bukott, és olyan szerencsétlenül esett, hogy csuklósérülést szenvedett, az orsócsontja eltört és el is mozdult, így péntek reggel Dr. Xavier Mir megműti és két csavarral rögzíti a sérült csontot, hogy minél gyorsabb legyen a gyógyulás.

Operáció nélkül is rendbe jönne, de az legalább négy-öt hetet venne igénybe.

Rins a lehető legrosszabbkor sérült meg, hiszen négy héten belül három futamot rendeznek a gyorsaságimotoros-világbajnokságon, mielőtt öthetes nyári szünetre mennek.

Történt mindez a kerékpározás világnapján…

Legfrissebb hírek

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
2026.08.12. 08:54

MotoGP: Raúl Fernández győzött Silverstone-ban

Egyéb autó-motor
2026.08.09. 17:22

Jorge Martín nyerte meg a MotoGP silverstone-i sprintfutamát

Egyéb autó-motor
2026.08.08. 18:22

MotoGP: fellép a legjobbak közé a Moto2 tavalyi balatoni győztese

Egyéb autó-motor
2026.07.21. 14:29

MotoGP: Marc Márquez mindent vitt a Sachsenringen, Bezzecchi már csak 4. a pontversenyben

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 16:21

MotoGP: Bezzecchinek eltört a kulcscsontja

Egyéb autó-motor
2026.07.11. 13:57

Gyulay Zsolt: Szeretnénk több versenyt rendezni, a MotoGP-t illetően is kompromisszumkészek vagyunk

Egyéb autó-motor
2026.07.08. 16:22

MotoGP: Álex Márquez a KTM-nél folytatja – hivatalos

Egyéb autó-motor
2026.07.06. 11:45