Autósport: Micheliszék megnevezték az idei pilótáikat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.03.20. 10:03
null
Nagy Dániel (balra) és Luca Engstler, a M1RA két pilótája
Szerdán hivatalosan bejelentették, hogy 2018 után idén is a TCR Európa-kupában indul a M1RA. A magyar csapat továbbra is Hyundai i30 N TCR versenyautókkal áll rajthoz, amelyeket Nagy Dániel és Luca Engstler vezet majd az április 27–28-án a Hungaroringen kezdődő, 14 futamból álló szezonban.

 

Folytatja az elmúlt két évben beváló koncepcióját a M1RA, azaz egy tehetséges magyar fiatallal és egy TCR-bajnok pilótával vág neki a szezonnak.

A TCR International Series 2017-es bajnokcsapata az előző évadhoz hasonlóan a Hyundai Motorsport partnereként versenyez az Európa-kupában. Az egyik pilótája a 20 éves Nagy Dániel lesz – aki már a teljes 2018-as idényt is a Michelisz Norbert és Bári Dávid által alapított alakulatban töltötte –, a másik pedig a 19 éves német Luca Engstler, aki idén már egy bajnoki címet is elhódított a TCR Malajziában.

„Logikus lépés volt, hogy folytatjuk az együttműködést a Hyundai Motorsporttal, hiszen az i30 N bizonyítottan az egyik legjobb autó a kategóriában, ráadásul szoros kapcsolatot sikerült kialakítanunk a gyártóval tavaly. Két tehetséges és motivált versenyzővel dolgozhatunk, akik már megmutatták a képességeiket Hyundait vezetve, úgyhogy ha sikerül kihoznunk magunkból a maximumot, képesek lehetünk az Európa-kupa bajnoki címéért harcolni” – fogalmazott a M1RA csapatvezetője, Bári Dávid.

Nagy Dániel a karrierje eddigi legsikeresebb szezonján van túl. 2018-ban a M1RA-ba igazolva dobogós helyezést ért el a WTCR-ben szabadkártyás indulóként a Hungaroringen, majd élete első nemzetközi porondon elért futamgyőzelmét aratta a hollandiai Assenben. Végül az ötödik helyen zárta az idényt az Európa-kupában, de ennél is jobbat remél 2019-ben.

Luca Engstler tavaly közel járt ahhoz, hogy megszerezze a TCR Németország bajnoki címét, ám végül a második helyen végzett. Ugyanakkor jelenleg ő a TCR Ázsia és a TCR Malajzia címvédője. Utóbbi bajnokságot egy Hyundai i30 N TCR volánja mögött ülve nyerte meg februárban, egy kivételével mind a hat futamgyőzelmet behúzva.

A TCR Európa-kupa most következő szezonja a Hungaroringen rajtol április 27–28-án a WTCR magyarországi versenyhétvégéjének programját színesítve.

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Michelisz három dobogóval zárkózott fel a bajnokság második helyére

Egyéb autó-motor
2026.10.25. 11:17

TCR World Tour: Michelisz pole pozícióval és dobogós helyezéssel nyitott Csucsouban

Egyéb autó-motor
2026.10.24. 12:34

TCR World Tour: Michelisz Norbert a harmadik helyről várja az utolsó két fordulót

Egyéb autó-motor
2026.10.18. 12:45

TCR World Tour: Urrutia csengtui sikerével Michelisz a harmadik helyre szorult a bajnokságban

Egyéb autó-motor
2026.10.17. 12:38

TCR World Tour: Michelisz dobogóval búcsúzott Dél-Koreától, és a 2. helyre lépett előre a bajnokságban

Egyéb autó-motor
2026.10.04. 13:43

TCR World Tour: Azcona-győzelem és Michelisz-dobogó Dél-Koreában

Egyéb autó-motor
2026.10.03. 09:30

TCR World Tour: Michelisz remek versenyzéssel aratott győzelmet Portugáliában

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 19:09

TCR World Tour: Michelisz ötödik az első portugáliai vesenyen

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 14:15