Szupersport: tragédia a moszkvai esős versenyen

2013.07.21. 13:45
Szörnyű baleset történt a szupersport-világbajnokság moszkvai futamán. A szakadó esőben elrajtoló viadalon Andrea Antonelli elesett, egyik riválisa, Lorenzo Zanetti pedig áthajtott rajta. A Kawasaki olasz pilótáját a helyszínen ellátták, majd kórházba szállították, de nem tudták megmenteni az életét.

A superbike-vb moszkvai állomásának első futamát még megtartották, közben kezdett el esni az eső, amely a szupersportosok startjára sem csillapodott. A baleset az első körben, a hátsó egyenesben történt a negyedik helyről rajtoló Antonellivel. Zanetti a 17. pozícióból indult a Hondájával.
A superbike-vb moszkvai állomásának első futamát még megtartották, közben kezdett el esni az eső, amely a szupersportosok startjára sem csillapodott. A baleset az első körben, a hátsó egyenesben történt a negyedik helyről rajtoló Antonellivel. Zanetti a 17. pozícióból indult a Hondájával.

A balesetről készült felvételt erős idegzetű olvasóink ide kattintva nézhetik meg.

Elsőként az olasz La Gazzetta dello Sport jelentette, hogy nem sikerült megmenteni a 25 éves versenyző életét, majd hivatalosan is megerősítették a halálhírt.

Massimo Corbascio versenyorvos szerint nem tehettek semmit a szerencsétlenül járt pilóta megmentéséért.

„250 km/órás sebességgel esett, és ha ezek után egy másik motor fejen találja, ott nincs semmi remény a túlélésre. Nem tehettünk semmit, esélytelenek voltak az újjáélesztési kísérletek. Tehetetlenek voltunk."

„Úgy húsz méterrel haladtam Zanetti mögött, éppen csak sikerült elmennem a két motor között. Borzasztó baleset volt, Andrea, nyugodj békében" – írta a Twitterre az amerikai Kenny Noyes, aki a 23. helyről vágott neki a futamnak.

Antonelli 1988. január 17-én született Castiglione del Lagóban, tíz évvel ezelőtt már a 125 köbcentisek Európa-bajnokságában szerepelt. 2012-ben került át a superstock 1000-es vb-mezőnyből a szupersport-vb-be, ahol Talmácsi Gáborékkal együtt versenyzett. A legjobb eredményét az idén áprilisban Spanyolországban elért 4. helyezés jelentette.

A mezőnyben ott volt Tóth Imre (21. rajthely) és Németh Balázs (30.) is. A baleset miatt leállították és törölték a versenyt, mint ahogy a superbike második futamát is.

A Moszkvától 80 kilométerre fekvő pályát tavaly július 13-án, pénteken adták át, az első viadal azon a hétvégén a Renault-világszéria futama volt. Nemzetközi nagy motorverseny-sorozat most látogatott el első ízben a ringre.

NÉMETH BALÁZS: TÚL SOK VIZET VERTEK FEL A GÉPEK
„Először is szeretném együttérzésemet és részvétemet kifejezni Andrea Antonelli családja és barátai felé – nyilatkozta a futam után Németh Balázs. – Sajnos közelebbről nem nagyon ismertem őt, azonban köszönőviszonyban voltunk egymással. Talán mondanom sem kell, hogy az egész paddockot mennyire lesújtották a történtek. A baleset a második körben történt a célegyenesben, ahol elég nagy tempóval megyünk, és a nagy végsebesség miatt a motorok rettentően felverték a vizet. Én is alig láttam a vízfüggönyben, csak akkor lehetett észrevenni az előtted haladót, ha már ott voltál közvetlenül mögötte. Azt gondolom, hogy korábban már mentünk nagyobb esőben is, vagyis a problémát inkább az okozta, hogy túl sok vizet vertek fel a gépek, valamint még nagyon együtt volt a mezőny."

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
Tegnap, 7:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Gyász: halálra verték a telefonjáért az ugandai rekordbajnok csapatkapitányát

Minden más foci
2026.08.06. 11:52

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Gyász: meghalt a világhírű hegymászó, lavina sodorta el a Broad Peaken

Egyéb egyéni
2026.08.01. 21:54

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16

Gyász: 18 évesen elhunyt a KSI vízilabdázója

Vízilabda
2026.07.24. 16:46