Nem lesz Dakar-rali ebben az évben, hivatalos bejelentés kora délután

Vágólapra másolva!
2008.01.04. 11:56
Biztosta vehető, hogy a Mauritániában kialakult bizonytalan helyzet miatt elmarad a Dakar-rali. Ezt már minden nemzetközi hírügynökség és internetes forrás tényként közli. Helyszíni tudósítónk, Tóth Anita korábban arról számolt be: a folyamatosan zajló adminisztratív és technikai átvételt leállították. Később a tereprali-versenyek hivatalos médiapartnerének képviselője árulta el, hogy a döntés megszületett, és arról szól, hogy lefújják a Dakart. A viadal szombaton rajtolt volna Lisszabonból.

Győzött a bölcsesség, a Dakar-rali elmarad – jelentette ki Daniel Bilalian, a tereprali-versenyek hivatalos tv-partnere, a France-Televisions egyik munkatársa. A hírt már közölte az amerikai AP hírügynökség és több más forrás is.

Helyszíni tudósítónk, Tóth Anita korábban arról számolt be: a folyamatosan zajló gépátvételt leállították, a versenyzők lemondóan beszélnek. A viadal szombaton rajtolt volna Lisszabonból.

A lebonyolítás azután került veszélybe, hogy december 27-én a terroristák három katonát megöltek a nyugat-afrikai országban, három nappal korábban pedig fegyveresek négy francia turistát lőttek agyon, egyet súlyosan megsebesítettek.

Ezt követően Étienne Lavigne, a Dakar versenyigazgatója tárgyalt a mauritániai tisztviselőkkel és a francia nagykövetség illetékeseivel, majd közölték, hogy biztonságosak lesznek az érintett szakaszok.

Csütörtökön azonban a francia kormány azt javasolta a Dakar-rali részvevőinek és szervezőinek, hogy a kialakult helyzetre való tekintettel kerüljék el Mauritániát.

„Azt mondták, 13 órakor bejelentenek valamit. Én azt hallottam, hogy akár le is fújhatják az egész versenyt” - mondta pénteken délelőtt a brit hírügynökségnek a magát megnevezni nem kívánó pilóta.

Ezt követően felgyorsultak az események. A Nemzeti Sport helyszínen tartózkodó tudósítója, Tóth Anita délelőtt 11 óra után nem sokkal telefonon elmondta: a helyzet érzékelhetően komoly.

„Itt mindenki, a versenyzők is eléggé lemondóan beszélnek az esélyekről. Jelzésértékű, hogy leállították a gépátvételt” – mondta munkatársunk.

„A Volkswagen például korábban meghirdetett egy sajtótájékoztatót délelőtt tíz órára, ott is voltak az újságírók, de közölték, hogy ilyen körülmények nem tartják meg, majd a rendező által tartott sajtókonferencia után.”

A Dakart rendező ASO helyi idő szerint déli 12 órára hívott össze nemzetközi sajtótájékoztatót, de háromnegyed órával ennek kezdete előtt már biztosra vehető, hogy a nagy múltú verseny elmarad.

A DAKAR RALI NEVEZÉSI LISTÁI

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik