E-sport: a Hajdúnánás legyőzésével triplázott az MTK

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.19. 20:46
null
Hajdú gólja közelről
Az MTK megnyerte a Hungarian Pro Clubs League (HPCL) szuperkupáját, amivel az összes lehetséges hazai trófeát begyűjtötte – számolt be róla a liga hírlevele.

 

A találkozóra március 15-én került sor.

A Hajdúnánás védekező felfogásban lépett pályára, amely már a kezdőrúgást követően kirajzolódott. A másodosztályú együttes igyekezett a pálya első harmadában mezőnyfölényt kialakítani. Az MTK támadóinak nehéz dolga volt, hiszen a tömörülő hátvédsor egyik tagja mindig elég közel helyezkedett hozzájuk, hogy közbe tudjon avatkozni, és támadásukat megállítani.

A gólcsendet egy védő asszisztálása törte meg: Kiss sarokrúgását követően az őrzőinél jóval magasabb Fehér továbbította fejjel a labdát az érkező Hajdúnak, aki öt méterről lőhetett. Szerencséjére a vendégek kapusa helyett egyik hátvédjük igyekezett útját állni csatáruk lövésének, azonban mindhiába.

A fővárosi gárda nem tudta előnyét növelni, azonban védelmének, valamint kapusa, Bíró védéseinek köszönhetően meg tudta tartani előnyét. A szuperkupát is magasba emelhette az MTK, így sikerült a triplázás.

E-SPORT
HPCL SZUPERKUPA
MTK Budapest esport–Hajdúnánás FK-Goolasso 1–0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik