csupasport bannerhátsófüves banner

Ezúttal a stratégia fontosabb volt, mint a helyezés – ezüstérem az ob-n

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2026.04.24. 14:03
null
Szennyai Dorián 7:24:20-as idővel második lett az Omszki Ultra keretén belül megrendezett száz kilométeres országos bajnokságon.

Második lett az Omszki Ultra keretén belül megrendezett száz kilométeres országos bajnokságon: elégedett vele?

Az első számú célom az volt, hogy hét óra harminc perc alatt beérjek a célba, ez sikerült is – mondta a Csupasportnak Szennyai Dorián. – Az éremszerzésre nem gondoltam előzetesen, az hab a tortán. Bár… Remekül sikerült a téli felkészülésem, jó formában érzem magam, így talán még ennél is több volt benne. Az is igaz, hogy az időjárási körülmények igencsak megnehezítették a dolgunkat, de összességében jól sikerült a verseny.

A nehéz időjárási körülmények között milyen volt futni?

Az órám egyik beállítása mutatja, hogy a célidőhöz milyen tempóban kell futnom. Nyilván az eleje magasabb intenzitású, aztán egyre csökken. Hetven kilométerig az első helyen futottam, de az órám és a taktikám szerint vissza kellett vennem. Ezúttal az időt kellett nézem, ami fontosabb volt, mint a helyezés. Természetesen jó lett volna országos bajnoki címet szerezni, de most nem erre összpontosítottam. Lehet, ha hetven kilométernél marad a magasabb tempó és nem veszek vissza, az utolsó öt-tíz kilométerre kipukkadok. Nem kockáztattam, igyekeztem okosan versenyezni. 

 

Nem csalódott, hogy nem jött össze a győzelem?

Egyáltalán nem, arra sem számítottam, hogy dobogó közelében leszek. Hetven kilométer környékén Rebbenszki Gáborral együtt értünk a rajtzónához, láttam, egy körrel kevesebb van neki, majd nem sokkal később már meg is előzött. Már ott, a rajtzónában tudtam, hogy hamarosan utolér, elképesztő tempóban futott. De nem igazán befolyásolt, csak magammal foglalkoztam.

Mi jelentette a legnehezebb kihívást?

Az időjárás, főként az erős szél. Talán ha ez nincs, körülbelül tíz perccel jobb időt is mehettem volna. De nem panaszkodom, az eső is sokat esett, de ez nem zavart, sőt szeretek ilyen körülmények között futni, viszont ha az eső mellé szél is társul, azt nehezen viselem… A hajrában egy kicsit félrement a frissítésem, kezdtem rosszul lenni, de kitartottam a végéig, utána gyorsan pótoltam az energiát. 

 

Tekintsünk egy kicsit előre: milyen célokat tűzött ki maga elé?

A májusi balatonfüredi országos bajnokság benne van a pakliban, a nyár eleji szerbiai, palicsi huszonnégy órás versenyen pedig biztosan ott leszek. Habár volt rá lehetőségem, a Spartathlonról lemondtam, nem adtam be a nevezésem, inkább a száz kilométeres világbajnokságot célzom meg. Az ultrafutó bizottság által támasztott hét és fél órás szintidőt sikerült megfutnom, és ha úgy döntenek, hogy meghívnak a válogatottba, örömmel képviselném az országot szeptemberben Spanyolországban. 
 

 

Legfrissebb hírek

Mélypontra került, szenvedett, de ezüstérmet szerzett az UTH-n

Csupasport
6 órája

Kimagasló eredményre számított, meg is nyerte a tizenkét órás ob-t

Csupasport
Tegnap, 14:58

Egészen a célig menekült a versenytársa elől – aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2026.06.10. 16:04

Pénteken rendezik a Mozgás Éjszakáját

Csupasport
2026.06.09. 15:11

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
2026.06.08. 11:25

Több mint tízezer női futóval indult el a sportos nyár a Városligetben

Atlétika
2026.06.07. 16:34

Konkrét tervvel érkezett – érett már a győzelme az UTH-n

Csupasport
2026.06.07. 07:57

Győzelemmel ünnepelte első maratoniját az UTH-n

Csupasport
2026.06.06. 15:58
Ezek is érdekelhetik