Egészen a célig menekült a versenytársa elől – aranyérem lett a jutalma

Az idei az eddigi legjobb eredménye ezen a versenyen?
Ez már a negyedik UTH-m, tavaly vettem részt először a leghosszabb távon, és igen, ezzel a győzelemmel a legjobb eredményemet értem el – mondta a Csupasportnak Bürge Mariann. – Azonban a fő célomnak a tavalyi időm megjavítását tűztem ki – ami össze is jött, egy órával gyorsabbat mentem. Mentálisan és fizikailag is remekül éreztem magam, bár bevallom, rendesen elfáradtam a végére. Akadtak holtpontok, de örülök az eredménynek, és annak, hogy végig tudtam tartani azt, amit az edzőmmel előzetesen megbeszéltünk. Nagyszerű érzés volt befutni a célba.
Ráadásul még inkább értékes a győzelme annak fényében, hogy kiváló futót, Tangl Esztert megelőzve ért elsőként a célba.
Láttam, hogy Eszter ott lesz, bevallom, kissé tartottam is tőle, elképesztően jó futó, remek eredményekkel. Úgy voltam vele, az elején látom, meg a célban… Szokásához híven nagyon szépen haladt, majd a Prédikálószéknél megpillantottam – látóközelségbe került. Próbáltam felvenni a tempóját, majd a következő frissítőpontnál estem egy nagyot – jól bemutatkoztam neki… Pilisszentlászlónál már együtt haladtunk, beszélgettünk, s abban maradtunk, hogy mindenki a saját tempójában fut tovább. Nem sokkal később flow-érzés fogott el, lendületet vettem és megindultam előre. Visegrádnál már az első helyen futottam, nem láttam mögöttem, de tudtam, hogy közel halad. Folyton ott motoszkált a fejemben, hogy a nyomomban van, bármikor felbukkanhat, szinte menekültem előle. Az utolsó nyolcszáz méteren hittem csak el, hogy megvan a győzelem, akkor Eszter tíz perccel volt lemaradva. A célba érkezve hatalmas megkönnyebbülést éreztem, nem terveztem a győzelmet, én csak javítani szerettem volna az időmön. A párom várt a célban, nagyon meghatódtam, amikor beértem. Kiemelném, hogy edzőmnek, Magyar Tamásnak és a páromnak is nagyon sokat köszönhetek.

Mi jelentette ezúttal a legnagyobb nehézséget?
Mindig akadnak holtpontok, ezúttal éjszaka jöttek, de Visegrád után már egyáltalán nem volt semmi probléma. Bár a végén az a két sunyi emelkedő egyáltalán nem esett jól… Az esés? Eszter mondta, hogy nyugodtan menjek elé, én pedig lányos zavaromban elestem… A következő ponton elláttak, fájt a bal térdem, de az adrenalin és a versenyszellem miatt alig éreztem. Azonban másnap már nagyon fájt, s egy ideig ez el is tartott. De felébresztett az esés, onnantól feljebb kapcsoltam.
Milyen célokat tűzött ki maga elé?
Június végén a hatvanöt kilométeres Triton Trailen veszek részt, és az Ultrabalaton Trail is tervben van. Utóbbi még képlékeny, de az biztos, hogy az Ultra-Trail Hungary volt az idei főversenyen, s nagyon boldog vagyok, amiért ilyen jól sikerült. Sokat dolgoztam ezért az eredményért.

Fotók: Salomon Ultra-Trail Hungary

Pénteken rendezik a Mozgás Éjszakáját

Konkrét tervvel érkezett – érett már a győzelme az UTH-n

Győzelemmel ünnepelte első maratoniját az UTH-n

Mindhárom célját elérte, boldogan távozott az UTH-ról






