csupasport bannerhátsófüves banner

Nem az ő napja volt, mégis újabb ob-aranyat szerzett

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2025.04.26. 19:16
null
Garai Ágnes 8:13:29-es idővel országos bajnok címet szerzett száz kilométeren.

Nem történt semmi újdonság: ismét országos bajnoki címet szerzett. Ezzel a céllal érkezett a száz kilométeres ob-re?

Tudja már, mi történhetett?

Fotó: BUFF

Milyennek értékeli a futását?

Négy harmincötös, négy negyvenes tempóban kezdtem el futni, sajnos az órám nem mutatta pontosan a sebességemet, így a köridőből számoltam ki. Nagyjából a táv feléig sikerült is tartanom az iramot, de amikor éreztem, hogy nem vagyok jól, már nem erőlködtem, pontosan tudom, hogy ilyenkor teljesen felesleges. Az első hely biztos volt, nem akartam kockáztatni és kicsinálni magam, hiszen egy esetleges sérülésből felépülni és regenerálódni sokkal nehezebb. Az volt az észszerű döntés, hogy szépen biztonságosan lefutom. Mindezek ellenére természetesen örülök az újabb országos bajnoki győzelmemnek.

Milyen tervei vannak a közeljövőben?

Őszre több is alakul, de a nyár még nincs kiforrva. Rövidebb távú versenyeken tervezek indulni, ősszel pedig szeretnék maratonit, ötven kilométeres és hatórás versenyt is teljesíteni.

Legfrissebb hírek

Bronzérmet szerzett, mégsem elégedett Kelemen Anett

Csupasport
2026.04.02. 11:59

Korosztályos magyar győzelmek és világcsúcsok a 48 órás vb-n

Csupasport
2026.04.01. 15:55

Jóború László jobb időeredményre számított a privát Ultrabalatonon

Csupasport
2026.03.31. 14:05

Nincs még jó formában, de így is megnyerte az ötven kilométeres versenyt

Csupasport
2026.03.30. 14:17

Felmérte a pályát, majd aranyéremmel távozott a Gánt Trailről

Csupasport
2026.03.29. 16:07

Rekordidő alatt betelt a nevezés a Komárom–Komárno futóversenyre

Csupasport
2026.03.28. 16:40

Népszerű eseményekkel folytatódik a budapesti futószezon

Csupasport
2026.03.27. 12:30

Öt ok, amiért érdemes tavasszal elkezdeni a futást

Csupasport
2026.03.26. 17:37
Ezek is érdekelhetik