csupasport bannerhátsófüves banner

Fontosabb számára az élményfaktor, az aranyérem csak hab a tortán

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2025.04.07. 13:02
null
Kéki Tamás 3:48:00 órás idővel győzött a Fedrid Császta Trail 47.5 kilométeres távján.

Győzelmi reményekkel állt rajthoz?

Csupán élvezni szerettem volna a futást, a győzelem rengeteg dologtól függ – mondta a Csupasportnak Kéki Tamás. – Számomra azért szép a terepfutás, mert csodálatos tájakon járunk, szeretek ilyen környezetben lenni. Nekem sokkal fontosabb az élményfaktor, mint az eredmény, ha jól sikerül egy futás, az csak pluszöröm. A téli alapozás legvégén tartották az eseményt, én elsősorban triatlonversenyekre készülök, így a Császta Trail is ezt szolgálta.

Milyen volt a futás?

Egyenletesen szerettem volna végigmenni, ami össze is jött, igyekeztem arra koncentrálni, hogy a pulzusom ne legyen túlságosan magas. Strifler Attilával egészen negyvenegy kilométerig együtt haladtunk, így nagyon gyorsan teltek a kilométerek, élveztem ezt az időszakot. Szoros volt a verseny közöttünk, a végére csupán egy perccel tudtam megelőzni, teljesen kifutottam magam, tökéletesen sikerült beosztanom az erőmet. Fantasztikus versenyen vagyunk túl, nagyszerűen éreztem magam, az aranyérem pedig csak hab a tortán.

Okozott valami nehézséget?

A hajrábeli emelkedők eléggé trükkösek voltak… Bevallom őszintén, azok nem estek jól, kezdtem is fáradni, nem volt könnyű. A pálya nem volt nehéz, könnyen futhatónak találtam, szeretem az ilyeneket. Az kifejezetten tetszett, hogy csodálatos volt a kilátás, ebben a környezetben öröm futni.

Mióta része az életének a futás?

Kétezernégy óta kisebb szünetet tartva triatlonozom, azzal együtt természetesen a futás is jelen van. Egészen kétezertizenegyig, azaz az U23-as korosztályig versenyszerűen űztem a triatlont, majd abbahagytam és két évvel ezelőtt ismét elkezdtem amatőr szinten. Triatlonban büszke vagyok az országos bajnoki címeimre, és az U23-as korosztályban nyert aquatlon-világbajnoki érmemre, de volt junior duatlon-világbajnoki hetedik helyem is. Egyébként amikor szünetet tartottam a triatlonban, a futást és a kerékpározást akkor sem hagytam abba, ezeket folyamatosan űztem. A sport nagyon régóta az életem része, el sem tudni képzelni nélküle a napjaimat.

A múltidézés után nézzünk előre: ebben az esztendőben milyen célokat tűzött ki maga elé?

Ami a futást illeti, az ultrázás abszolút nincs tervben, inkább a maratoni táv vonz. A tavalyi Spar Maratonon remek időt értem el, két óra harminchét perc alatt értem célba, idén ezt mindenképpen meg szeretném javítani. Triatlonban ebben az esztendőben szeretnék Ironmant teljesíteni. Jelenleg ez a két cél lebeg a szemem előtt, mindent megteszek, hogy mindkettő össze is jöjjön.

Legfrissebb hírek

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
Tegnap, 13:42

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Csupasport
2026.03.13. 22:02

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Csupasport
2026.03.10. 15:57

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Csupasport
2026.03.05. 14:17

Sérülésből felépülve rögtön remek eredményt ért el a Szaharában

Csupasport
2026.03.04. 12:38

Puskás Máté végig mosolyogva futott – aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2026.03.03. 14:03

Bejött a számítása, pályacsúccsal győzött a Tajga Trail-en

Csupasport
2026.03.02. 14:29
Ezek is érdekelhetik