csupasport bannerhátsófüves banner

Jobban haladt a vártnál a csúszós talajon – aranyérem lett a jutalma

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2025.03.11. 14:21
null
Zsigmond Előd 2:14:22-es idővel győzött a Bodri Trail 31 kilométeres távján.

Az aranyérmet célozta meg a verseny előtt?

Korábban már többször részt vettem ezen a futáson, így egyáltalán nem volt ismeretlen – mondta Zsigmond Előd, aki 2:14:22-es idővel győzött a Bodri Trail 31 kilométeres távján. – Áprilisban a bécsi magyar maratoni országos bajnokságon indulok, a felkészülés egyik fontos eleme a Bodri Trail. Tökéletesen megfelelt egyfajta hétvégi hosszabb futásnak, elérendő időt egyáltalán nem tűztem ki magam elé, hiszen tudtam, hogy a terepviszonyok nagyban befolyásolják az eredményt. Előzetesen nem lehetett tudni, hogy mennyire nehéz a talaj, hát egy kis idő után kiderült, hogy nagyon. Itt-ott jeges volt, csúszott, máshol pedig az olvadást követően eléggé nagy sár alakult ki. Ahogy mondtam, időt nem tűztem ki magam elé, de azt gondoltam, hogy két óra húsz percen belül beérek, ez végül bőven sikerült, örülök a győzelemnek.

Milyennek értékeli a futását?

A verseny előtti hetekben esett a hó, a pálya északi részén eléggé meg is maradt, ami nehezítette a haladást. A déli oldal viszont sáros volt, ami ráadásul eléggé göröngyös is. Nehéz volt rajta futni.

Azt a taktikát választottam, hogy már az elején erősen kezdek. Igyekeztem gyorsan leszakítani magamról a többieket, ez tíz kilométer után sikerült, onnantól egyedül haladtam az élen.

Huszonöt kilométernél aztán kisebb hullámvölgybe kerültem, a bokám is megrándult, ám gyorsan összeszedtem magam és biztosan beértem a célba. Az utolsó néhány kilométeren már éreztem, hogy meglesz a győzelem, végül két perccel előztem meg a második helyezettet.

Fotó: Borvidék

Többször említette a nehéz terepviszonyokat: ez vagy a kisebb bokasérülése okozta a nagyobb nehézséget?

Mindkettő. Végig koncentrálni kellett, hova tegyem a lábam, nehogy elcsússzak, ez pedig fizikailag és mentálisan is megterhelő volt. Főként aszfalton versenyzek, a terepfutás teljesen más, éppen ezért örülök nagyon, hogy ilyen versenyen nyertem.

Szeretek egyébként terepen futni, a jövőben biztosan indulok még ilyen versenyen, ám nem kérdés, az aszfalt marad az első számú.

A múlt hétvégén harmadik lett a 25.6 kilométeres Pécs–Harkány versenyen. Hol tervez még rajthoz állni idén?

Áprilisban következik a magyar maratoni országos bajnokság Bécsben, majd ezt követően könnyebb edzéseim lesznek, legalább egy hónap kell a megfelelő regenerálódáshoz. Május végén a Borvidéken veszek részt, a továbbiakat egyelőre nem tudom, az is lehet, hogy a folytatásban pályaversenyeken is kipróbálom magam.

Legfrissebb hírek

Továbbra is motiválja a magyar színekben elért siker

Csupasport
Tegnap, 15:45

Szennyai Dorián komolyan tervez a Spartathlonnal

Csupasport
2026.01.15. 18:05

Csaknem négyezren neveztek a tél legnagyobb futóeseményére

Atlétika
2026.01.13. 15:38

Érezte, hogy valami nem stimmel, leállt a versenyzéssel

Csupasport
2026.01.13. 15:32

Benke György sikeresebb és gyorsabb szeretne lenni

Csupasport
2026.01.12. 12:44

Perjás Noémi célja: mentális fejlődés és kevesebb stressz

Csupasport
2026.01.11. 13:34

Brown Viktória az erdei és hegyi futóversenyek felé veszi az irányt

Csupasport
2026.01.10. 15:24

Hogyan vágjunk bele télen a futásba

Csupasport
2026.01.09. 07:30
Ezek is érdekelhetik