Életre szóló élményt adott a privát Ultrabalaton teljesítése

Miért döntött úgy, hogy teljesíti a privát Ultrabalatont?

Kétezertizennyolcban futottam le egyéniben az Ultrabalatont, akkor azt mondtam, hogy elég volt, nem akarok több ultrát futni – mondta Orosi László, aki 29 óra 19 perc alatt teljesítette a privát Ultrabalatont. – Habár megcsináltam, úgy éreztem, lehetetlen ilyen sokat futni. Kipihentem a fáradalmakat, majd megkerestek még abban az évben, hogy közeledik az Ultra Tisza-tó, fussam le azt is. Elmentem, felkészülés nélkül teljesítettem, nagyon rosszul ment, nem volt jó élmény.

Ám futás közben olyan lelkiállapotba kerül az ember, hogy utána sokkal jobban értékeli a mindennapokat.

Megtanulja értékelni a dolgokat, és rájön, hogy túlbonyolítjuk az életet. Amikor láttam a privát Ultrabalaton hirdetését, megláttam benne a kihívást. Nem akartam Ub-t futni, de vonzott, hogy egyedül vagyok, nincs más futó, így ha mást nem is, ezt még mindenképpen meg szeretném csinálni. Már tavaly teljesíteni szerettem volna, de akkor nem volt szabad időpont, majd amikor kihirdették az ideieket, gyorsan lefoglaltam a szeptemberit.

Mit adott önnek a teljesítése?

A futás után néhány nappal jönnek elő a gondolataim, kell egy kis idő, amíg leülepednek a dolgok az ember fejében. Nekem még most is kell néhány nap. Minden szempontból komolyabban vettem, mint az egyéni Ultrabalatont, és biztos vagyok benne, hogy egy életre szóló élményt és útravalót kaptam. Tíz hónapig készültem, éjjel-nappal erre a futásra koncentráltam, e köré építettem a mindennapjaimat. Ez az időszak megtanítja az embert összpontosítani, hogy a cél elérése érdekében mindent alárendeljen az ügynek.

Milyen volt a futás?

Minden úgy ment, ahogy vártam. Elterveztem mindent, volt egy ütemtervem, hogy mikor hova kell megérkeznem, és milyen tempóban haladjak. Ez az első száz kilométeren percre pontosan ment is, aztán a második százasra lett egyórás csúszásom. Attól függetlenül, hogy tervszerűen ment minden, nyilván nehéz volt.

Voltak hullámvölgyei?

Jött néhány, de mindig eszembe jutott, hogy erre készültem hónapokon át, úgyhogy ne panaszkodjak. Próbáltam elhessegetni a negatív gondolatokat, és számítottam rá, hogy lesznek olyan dolgok, amelyekre nincs ráhatásom. Például a táv második felére a térdem elkezdett fájni. Volt egy kerékpáros kísérőm, aki a navigációt nézte, az autós kísérőim pedig a frissítést oldották meg. Huszonhat pontot jelöltünk ki, megbeszéltük, hogy mikor, hol és mit adjanak nekem. Le a kalappal előttük, mindannyian remekül segítettek. Összességében csak pozitív élményekkel fejeztem be a futást, szuper volt, mindig jó érzéssel fogok visszagondolni a privát Ultrabalaton-teljesítésemre.