csupasport bannerhátsófüves banner

Mihalik Norbert fantasztikus idővel nyerte meg az Ultrabalatont!

2023.05.05. 23:45
null
Új pályacsúcs született, Maráz Zsuzsa a női győztes, és volt csapat, amelyet ki kellett zárni – a hétvégén pedig jön az igazi nagyüzem a Balatonnál.

Péntek reggel 7 órakor rajtolt az Ultrabalaton egyéni mezőnye, majd nem sokkal később a párosok, illetve a három- és négyfős csapatok is elindultak. Bár a szervezők előzetesen többször is figyelmeztettek mindenkit a szabályok betartására, volt olyan négytagú csapat, amelyet ki kellett zárni, mert az egyik futó – tételezzük fel: figyelmetlenségből – a piros lámpa és a leengedett sorompó ellenére átment a vasúti átjárón.

A „királykategória” természetesen az egyéni verseny, amelyben a 211 kilométeres táv első harmadát az olasz Marco Visintini bírta a legjobban. Az 1976-os születésű futó már számos versenyen állhatott a dobogón, ebben az esztendőben megnyerte a 12 órás velencei ultramaratont, tavaly pedig ugyanott a 24 órás versenyen végzett az élen, de rövidebb távon is eredményes, hiszen a Gran Sasso 50 kilométeres versenyén is győzött.

Visintini mögött sokáig minimális, egy-két perces hátrányban futott Mihalik Norbert, idővel át is vette a vezetést. A 41 éves sportoló Angliában él, ott indult számos versenyen, és kiváló eredményeket ért el. Tíz éve kezdte a futást, megjárta a Spartathlont és a 24 órás Európa-bajnokságot is, 2017-ben pedig legjobb magyarként harmadik lett az Ultrabalatonon.

Most már korán látszott, hogy a harmadiknál legalább egy, de inkább két hellyel feljebb lép, hiszen az olasz vetélytárstól fokozatosan elhúzott, a bronzérmes pozícióban futó Beda Szabolccsal szemben pedig már féltávnál is 85 perc volt az előnye. A végére egyetlen ellenfele a pályacsúcs maradt: tavaly Bódis Tamás 16:34:28 órával győzött, Mihalik ideje pedig 16:27:54, azaz megdöntötte a rekordot is.

A férfiak között Visintini a második, Beda Szabolcs a harmadik helyen végzett.

A női versenyt Maráz Zsuzsanna nyerte meg, ezzel már ötszörös bajnok, az ideje 21:20:06 óra. Csupor Krisztina lett a második, Zétényi Szvetlana a harmadik.

Megállás nincs az Ub-n, a nagyobb létszámú együttesek szombaton és vasárnap versenyeznek: mintegy húszezren futnak a Balaton mellett, így a Nemzeti Sport-Csupasport csapat is.

Fotó: archív

Legfrissebb hírek

Örömfutással kezdődött, aranyéremmel zárult a BSZM

Csupasport
48 perce

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
2026.03.15. 13:42

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Csupasport
2026.03.13. 22:02

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Csupasport
2026.03.10. 15:57

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Csupasport
2026.03.05. 14:17

Sérülésből felépülve rögtön remek eredményt ért el a Szaharában

Csupasport
2026.03.04. 12:38

Puskás Máté végig mosolyogva futott – aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2026.03.03. 14:03
Ezek is érdekelhetik