csupasport bannerhátsófüves banner

Vett egy mély levegőt, és benevezett a harminc kilométeres versenyre – bejött!

2023.03.14. 09:58
null
Kóródi Ágnes a születésnapi harminc kilométer óta ultrafutásban és a terepen is jeleskedik, idén nekivágna a Zugspitze ötven kilométeres magashegyi versenyének.

Kóródi Ágnes mindig is örökmozgó gyerek volt, biciklizett, futott, lovagolt, majd mikor felköltözött Budapestre, spinningre és aerobikra járt. Azért választotta mégis a futást, mert így saját maga dönthette el, mikor megy el mozogni. Eleinte heti két-háromszor futott, ekkor még csak néhány kilométert, a nagy változást a 2013-as Spar Maraton hozta el.

„Október tizenharmadikán van a születésnapon, és elhatároztam, hogy futok egy félmaratont, de a Sparon nincsen ekkora táv, csak rövidebbek, illetve a maratonon kívül a harminc kilométer. Vettem egy mély levegőt, és beneveztem rá. Jó élménnyel zárult a verseny, jólesett, hogy a saját kis tempómban sikerült teljesítenem a távot” – mesélte Kóródi a Csupasportnak.

Később, 2016-ban csatakozott a BSI 16. kerületi futócsoportjába, rendszeresen eljárt futni a csapattal, amelyben már barátságok is szövődtek, a kilométerek száma pedig egyre csak nőtt. Újabb mérföldkőhöz érkezett 2017-ben, amikor is az egyik futótársával benevezett az Ultrabalatonra, női páros váltóban.

„Ez volt az első olyan versenyem, amelyre már nagyon tudatosan készültem. A párom, Farkas Árpád segített abban, hogy tematika is legyen az edzéseimben. Fehérvári Katalinnal felesben futottam, és ő is ragaszkodott hozzá, hogy egyenlően legyen elosztva a táv, ami száztíz kilométert jelentett. Részletekben futottuk, de elsőre így is nagy teljesítmény volt nekem” – fogalmazott.

„Nekem minden versenyből az élmények maradnak meg, és nem az, hogy milyen idővel vagy hányadikként végeztem. A futás szeretete a lényeg, ezért mindegyikre tudnék olyat mondani, ami miatt a szívem csücske.”

Ágnes legutóbb március 5-én a Gánt Trail 25 kilométeres távján szerzett aranyérmet. Itt is futott már többször. Korábban általában aszfaltos versenyeken indult, de mostanában szívesebben jár terepezni, hiszen az erdő, a természet, az állatok közelsége hihetetlenül feltölti. Sosem úgy áll a versenyek rajtjához, hogy győzni fog, de mindig bízik a befektetett edzésmunkában.

„Az, hogy a versenyen mit tudok kihozni magamból, sok mindentől függ: milyenek a versenyzők, milyen állapotban kelek fel aznap. Most nagy segítség volt, hogy két fiatalemberrel húztuk egymást – tette hozzá. – Nagyon sokszor azt élem meg, hogy elmegy az élmezőny, a hátam mögött sincs senki, és egyedül futok, de most a két futótárs jelenléte sokat segített, főleg a kaptatókon.”

Kóródi Ágnes egyik célja, hogy a Zugspitze 50 kilométerét teljesítse. Tavaly is szerette volna, de egy lábsérülés miatt nem mert nekivágni a számára ismeretlen, magashegyi versenynek. Továbbá augusztus 29-én az UTMB rövidebb, 15 kilométeres távján indul. Ezek a tervek erre az évre.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Preska Bálintot motiválta a napfelkelte, egyenlített a PUB-on

Csupasport
2026.03.20. 14:04

Izgalmas verseny után aranyéremmel kezdte a Spartan-idényt

Csupasport
2026.03.19. 12:18

Örömfutással kezdődött, aranyéremmel zárult a BSZM

Csupasport
2026.03.18. 14:05

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
2026.03.15. 13:42

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Csupasport
2026.03.13. 22:02

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Csupasport
2026.03.10. 15:57

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Csupasport
2026.03.05. 14:17
Ezek is érdekelhetik