csupasport bannerhátsófüves banner

Rakonczay Gábor világbajnok 6 napos futásban!

2023.03.18. 15:47
null
Nagyszerű magyar eredmények születtek az olaszországi versenyen, amelynek résztvevői vasárnap kezdték és szombaton fejezték be a futást.

Szombat délután véget ért az olaszországi Policoróban a GOMU ultrafutó szervezet 6 napos világbajnoksága, és a vége éppen úgy alakult, ahogy szerettük volna. Rakonczay Gábor ugyanis az utolsó napokra nagyon beleerősített: előbb egy négyes élboly tagja volt, amely aztán kétszereplősre szűkült, a brit Luke Ivory néhány körös előnyt is szerzett. Azonban valami történt vele, a verseny záró szakaszában nem nagyon tudta gyűjteni a kilométereket, miközben a többiek – elsősorban persze Rakonczay – egyre jelentősebb előnyt szereztek.

Nagy kérdés volt, a magyar futónak sikerül-e eljutni a 800 kilométerig, hiszen amellett, hogy szép kerek szám, a policorói verseny évtizedes történetében még senkinek sem jött össze.

Most megtört a jég, Rakonczay ugyanis 847.6 kilométerrel győzött, és magabiztosan előzte meg az üldözőket. Egyúttal saját országos csúcsát is megdöntötte, tavaly szeptemberben ugyanis 844.1 kilométerig jutott Balatonfüreden.

A kanadai-magyar Szilasi Viktória remekül kezdett, 48 órás futásban új kanadai csúcsot állított fel, félidőben azonban visszaesett, így nem volt esélye megdönteni Sandra Barwick 883.6 kilométeres ősrégi, 1990 óta fennálló világcsúcsát – de ő győzött a nők között.

A nem hivatalos végeredmény:


  1. Rakonczay Gábor 847.6 km

  2. Adrian Rewig (német) 823.9

  3. Pawel Zuk (lengyel) 805.6


Fodor Szilárd eredménye 690.3, Török Benjaminé 602 kilométer.

A hölgyeknél Szilasi Viktória (Viki Brown) 694.9, a román Mara Guler 645.1, Drabik Krisztina 622.5 kilométerig jutott.

Az UltraFutókOldala (UFO) szerint a kétfős magyar női válogatott (Brown, Drabik) is világbajnok lett, míg a kéttagú magyar férfiválogatott (Rakonczay, Fodor) vb-ezüstérmet szerzett, a viadal legeredményesebb utánpótlás-versenyzője Török Benjamin volt.

Fotó: Facebook

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Haaland és Mbappé versenyez majd a vb-gólkirályi címért vagy más is beleszólhat?

Foci vb 2026
2026.06.09. 18:28

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
2026.06.08. 11:25

Huszonhét évesen örökös világbajnoki gólrekorder lesz Kylian Mbappé? – vb-csúcsok, amik megdőlhetnek Amerikában

Foci vb 2026
2026.06.06. 12:01

Footgolf: Ujvári Izabella világbajnoki ezüstérmes Mexikóban

Csupasport
2026.06.02. 10:47

Vb 2026: kimaradt a gólfelelős a szűkített iráni keretből

Foci vb 2026
2026.06.01. 16:05

Kijelölték az egyéni teke-vb-re utazó tizenkét fős magyar keretet

Egyéb egyéni
2026.05.22. 09:59

WA: 2030-tól önálló maratoni világbajnokság lesz

Atlétika
2026.04.07. 15:22

Apokalipszis-trilógia – Moncz Attila publicisztikája

Olasz labdarúgás
2026.04.03. 23:48
Ezek is érdekelhetik