csupasport bannerhátsófüves banner

Nyolcvanévesen „űridővel” teljesítette a százmérföldes versenyt

R. E. B.R. E. B.
2023.03.09. 12:20
null
Az amerikai David Blaylock megmutatta: annyi évesek vagyunk, amennyinek érezzük magunkat.

A Canadian Running Magazine által közzétett történetet olvasva talán a legtöbb olvasónk azt kívánja majd, bárcsak ő is olyan fitt lenne majd nyolcvanévesen, mint David Blaylock.

A tengerentúlon nemrég tartották meg a százmérföldes amerikai országos bajnokságot, és a 80 éves férfi elképesztően teljesített. Már önmagában is kalapemelést érdemel, hogy nem csupán rajthoz állt, hanem teljesítette is nagyjából 161 km-es távot, ám nem merült ki ebben a tudománya.

A nevadai Hendersonban rendezett Jackpot Ultra Running Festival keretében 29:47:29-cel zárt, amely két órával jobb, mint legutóbbi időeredménye a távon!

És azt se felejtsük el, hogy ugyan ő nyerte meg a 80+-os kategóriát, ám további három nála idősebb férfi ért célba!

Blaylock egyébként korábban többször is szerepelt a viadalon, és a 30 órán belüli teljesítés sem ismeretlen neki, ám tavaly már 31:56:28-cal fejezte be a versenyt. Értelemszerűen nyolcvan felett már nem tervezett azzal, hogy ismét sikerül áttörnie a bűvös határt, de nagyon kijött neki a lépést. Átlagosan 11 perces kilométereket futott, amely csak első pillantásra tűnhet soknak, egy nyolcvanéves férfitól 161 km-es versenyen több mint megsüvegelendő!

Összességében egyébként nem példátlan a teljesítménye, tavaly a 80+-os korosztályban Maurice Robinson 29:03:21-et ért el ugyancsak száz mérföldön. És hogy hazai példával is szolgáljunk: a 83 éves, térdprotézissel élő Bozó Pál tavaly 468 km-t futott Balatonfüreden a hatnapos versenyen.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!









Legfrissebb hírek

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
2026.03.15. 13:42

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Csupasport
2026.03.13. 22:02

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Csupasport
2026.03.10. 15:57

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Csupasport
2026.03.05. 14:17

Sérülésből felépülve rögtön remek eredményt ért el a Szaharában

Csupasport
2026.03.04. 12:38

Puskás Máté végig mosolyogva futott – aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2026.03.03. 14:03

Bejött a számítása, pályacsúccsal győzött a Tajga Trail-en

Csupasport
2026.03.02. 14:29
Ezek is érdekelhetik