csupasport bannerhátsófüves banner

Igazi bátorságpróba: fárasztó túra után könnyed pihenés a semmi fölött

2023.03.17. 17:17
null
A huszonhét kilométer csak nehéz, a húsz méter viszont rendkívül félelmetes – ki olyan bátor, hogy éppen a szédítő mélység fölé ülne le?

Aki ezt a kihívást is kipipálja, annak aligha van gondja a tériszonnyal...

Norvégia egyik legnépszerűbb látványossága a Preikestolen, azaz a Szószék szikla, de kicsit odébb egy másik különleges természeti képződmény is található, amelyet viszont sokkal nehezebb megközelíteni. A Trolltunga, azaz a Trollnyelv egy húszméteres kis kiszögellés, alatta 700 méteres mélységgel, és egyre több kalandor próbálja elérni a rendkívül kemény túra dacára is. Jó évtizeddel ezelőtt évente még csak nyolcszáz-ezer ember indult a Trolltungára, mostanában viszont a százezret is elérheti ez a szám.

A körtúra hossza mintegy 27 kilométer, maga a terep önmagában is kihívás, tele igazán meredek kaptatókkal, nagyon kevés pihenőhellyel – az egyik durva szakaszt nepáli serpák segítségével sikerült valamivel könnyebben leküzdhetővé fejleszteni.

A nagy kihívás persze maga a Trolltunga: igazi bátorságpróba odaállni vagy leülni a szédítő mélység fölé.

Sajnos a balesetek sem ritkák, voltak, akik lezuhantak a szikláról, jóval több túrázó pedig a visszaúton került veszélybe az eltévedés vagy éppen a sötétség miatt – a 10-12 órás túrán ugyanis nem mindenki tartja be a természet diktálta játékszabályokat.

A Trolltunga után pedig egy látványos kép az „igazi” norvég bakancslistás helyszínről, a sokszor tömegeket vonzó Preikestolenról, ahol a sok turista miatt még gyakoribbak a tragédiák.

Aki szereti a félelmetes helyszíneket, olvassa el a legendás „halálhegyről” szóló cikkünket, míg a tériszonyt hírből sem ismerők talán megpróbálkoznának ezzel a közeli, ausztriai kihívással.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Vb 2026: a norvégok nyolc tonna élelmet visznek magukkal, közte 300 kilogramm lazacot

Foci vb 2026
2026.06.11. 14:53

A marseille-i önkéntesektől a vörös oroszlánig – az I-csoport himnuszai

Foci vb 2026
2026.06.10. 18:38

Nuno Campos: Norvégia, Marokkó és Kolumbia lehet a meglepetéscsapat

Foci vb 2026
2026.06.10. 08:05

Haaland és Mbappé versenyez majd a vb-gólkirályi címért vagy más is beleszólhat?

Foci vb 2026
2026.06.09. 18:28

Norvégia az élmezőnyben, a címvédő Argentína csak 8. – a világbajnokság tíz legértékesebb kerete

Foci vb 2026
2026.06.08. 21:36

Vb 2026: ha van egyáltalán halálcsoport, ez az? – bemutatjuk az I jelű kvartettet

Foci vb 2026
2026.06.08. 14:00

A svédek sima legyőzésével hangolt Norvégia a vb-re

Foci vb 2026
2026.06.01. 21:24

Miként váltsunk a túrázásról hegymászásra?

Csupasport
2026.05.31. 16:59
Ezek is érdekelhetik