csupasport bannerhátsófüves banner

Amikor színpadra szólították, mondta, nincs egyesülete, ő egy falusi gyerek

Kőrös AnikóKőrös Anikó
2023.02.28. 16:10
null
A Szerelmes Füred félmaratoni távján egyéni csúccsal szerzett aranyérmet Kelemen Tamás, aki 2016-ban kezdett el rendszeresen futni.

„Zalaegerszeg mellől, Pacsáról származom, korábban hosszú éveken át futballoztam a településen, a helyi megye egyes csapatban – mesélte Kelemen Tamás a Csupasportnak. – Miután abbahagytam, édesapámmal kezdtem el futni, aki akkoriban aktívan űzte a sportot. Eleinte rövidebb távokat, öt-hat kilométereket teljesítettünk, majd kétezertizenhat májusában részt vettem életem első utcai futóversenyén, Sárváron, ahol a tíz kilométert negyvenhét perc alatt futottam le.”

Tamás eleinte heti kétszer-háromszor járt el kocogni, később, 2019 környékén ez komolyabbá és olyannyira rendszeressé vált, hogy azóta heti hat edzése van, és kilencven-száz kilométereket fut hetente. Első emlékezetes versenye a Lentiben rendezett Fussunk át az őszből a télbe elnevezésű esemény volt, amelyen a tizenegy kilométeres távot már 4:30-as átlaggal sikerült teljesítenie.

„Nagyon szép bicikliúton vezetett a pálya, amelyen Lentiből Szlovéniába jutottunk át – emlékezett vissza. – Kiemelném még az első félmaratonomat, amelyet Tapolcán futottam kétezertizenhét áprilisában egy óra negyvenkét perccel, de nem igazán készültem rá, hiszen akkoriban még nem voltak ilyen hosszú futásaim.”

A fiatal sportoló rendszeresen edz a környező településeken is, így sikerült megismerkednie a „Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók” futócsapatával, amellyel jó barátság alakult ki, közös edzéseket szerveztek. Mivel Kelemen Tamásnak nincs edzője, sokat segítettek neki a tréningek megtervezésében, megismerte például a résztáv meg a fartlek fogalmát, és sajnálja, hogy mostanra ritkábbak lettek a közös futások.

„November végén volt az előző versenyem Jákon, ahol tizennégy kilométeren harmadik lettem 3:51-es átlaggal. Mivel azóta inkább lazáztam, a füredi eseményt csupán edzőversenyként fogtam fel. 1:24-es időt szerettem volna elérni, végül 1:22:31 alatt sikerült megfutnom a 21.45 kilométer hosszú pályát, ami a félmaratonra, azaz 21.1 kilométerre lebontva 1:21:21 volt. Ezzel egyéni csúcsot döntöttem, és első helyezést értem el. Őszintén, nem is tudom, hogyan jött össze, de annyira könnyen mentek a kilométerek” – fogalmazott.

A balatonfüredi Generali Runra április 15-én kerül sor, arra is szeretne eljutni, továbbá április 29-én rendezik meg a nagy hagyományú Nagykanizsa–Zalakaros félmaratont, amelyen szintén elindul.

„Egyelőre a félmaraton az én távom, nem tervezek hosszabb versenyeken indulni, bár edzésen mentem már harminc kilométer felett is. A legnagyobb célom ebben az évben az 1:20 alatti félmaraton, amit novemberben Siófokon tervezek megfutni, addig viszont még nagyon sok feladatom van” – tette hozzá.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Preska Bálintot motiválta a napfelkelte, egyenlített a PUB-on

Csupasport
22 órája

Izgalmas verseny után aranyéremmel kezdte a Spartan-idényt

Csupasport
2026.03.19. 12:18

Örömfutással kezdődött, aranyéremmel zárult a BSZM

Csupasport
2026.03.18. 14:05

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
2026.03.15. 13:42

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Csupasport
2026.03.13. 22:02

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Csupasport
2026.03.10. 15:57

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Csupasport
2026.03.05. 14:17
Ezek is érdekelhetik