csupasport bannerhátsófüves banner

Szemerei Levente és Virág-Erdélyi Zsófia nyerte meg a népszerű félmaratoni versenyt

2022.09.11. 16:51
null
A hazai futóősz első kiemelt eseményeként a Wizz Air Budapest Félmaraton az első olyan félmaratoni verseny volt itthon a világjárvány óta, melyen ötezresnél nagyobb mezőny indult.

A 37. Wizz Air Budapest Félmaratont szervező Budapest Sportiroda (BSI) információi szerint a verseny távjaira összesen közel 8500-an neveztek, 720 magyarországi település képviseltette magát és több mint nyolcvan országból érkeztek futók a magyar főbárosba, elsősorban Szlovákiából, Lengyelországból, Nagy-Britanniából és Németországból.

A királykategóriát, azaz a huszonegy kilométeres (egész pontosan 21 097.5 méteres) főversenyt két többszörös országos bajnok hosszútávfutó nyerte, a férfiaknál Szemerei Levente (1:04:57), a nőknél pedig az olimpikon Virág-Erdélyi Zsófia (1:14:12) diadalmaskodott.

„Tempós félmaratoni volt, egyszerűen futni szerettem volna egy jót. Most érkeztem haza egy edzőtáborból, amit éreztem a lábaimban, ezért nem is tűztem ki magam elé időeredményt” – mondta a célba érkezés után Szemerei. A női győztes, Virág-Erdélyi Zsófia hozzátette, a fordítókat leszámítva kifejezetten élvezte a félmaratonit, nagyon jó volt a hangulat, amiről a szurkolókon kívül a pálya tíz pontján együttesek, zenészek is gondoskodtak.

A félmaratonin kívül az indulók több versenyszámot is választhattak, a Kometa-páros és a Laufenn-trió kategórián kívül több mint ezerkétszázan teljesítették a Manna ABC tíz kilométeres távját.

A rendezvényen ezúttal is fontos szerepet kapott a jótékonyság, a szervezők kilenc karitatív szervezettel működtek együtt, és hétmillió forintos adomány összegyűjtését tűzték ki célul.

Magyarország legnagyobb félmaratonija után a futóősz a SPAR Budapest Maratonnal folytatódik október 8-án és 9-én.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
Tegnap, 13:42

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Csupasport
2026.03.13. 22:02

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Csupasport
2026.03.10. 15:57

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Csupasport
2026.03.05. 14:17

Sérülésből felépülve rögtön remek eredményt ért el a Szaharában

Csupasport
2026.03.04. 12:38

Puskás Máté végig mosolyogva futott – aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2026.03.03. 14:03

Bejött a számítása, pályacsúccsal győzött a Tajga Trail-en

Csupasport
2026.03.02. 14:29
Ezek is érdekelhetik