Gönczy Gergő: „Az autó C-oszlopát céloztam meg, nem akartam az üvegen átrepülni”

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.07.01. 16:56
Az országúti kerékpáros ob-n négyen ütköztek egy autóssal, legrosszabbul a 25 éves bringás járt, eltörött a kulcscsontja és két bordája.

Súlyos baleset árnyékolta be a június végén Pannonhalmán megrendezett felnőtt országúti kerékpáros országos bajnokságot. Egy figyelmetlen, pályára behajtó autós elütötte a szökevénycsoportot, amelyből Gönczy Gergő sérült meg legsúlyosabban. Az Epronex Hungary 25 éves bringásának többek között eltört a kulcscsontja, de arc- és lábsérülést is szenvedett.

Nincsenek könnyű napok a háta mögött…

Valóban nehéz időszakon vagyok túl, de összességében egész jól tartom magam – mondta a Csupasportnak a dietetikus diplomával rendelkező Gönczy Gergő.

A balesetig hogyan alakult a verseny?

Hogy történhet meg, hogy a felnőtt kerékpáros országos bajnokságon behajt egy autó a pályára, és elüti a szökevénycsoportot?

Láttuk, hogy van egy busz a pályán, ám szerencsére beállították egy buszmegállóba, így nem akadályozott a haladásban. A következő akadály az autó volt, amely a balesetet okozta.

Egy rendőr utasította a vezetőt, hogy maradjon az út szélén és engedjen el minket, de amikor a rendőr továbbhaladt, az autó is megindult.

Ezen még nem lepődtünk meg, mert sajnos ez gyakran előfordul itthon, mondván, ha a rendőr már nem látja, továbbmegy az autó a versenypályán. Gondoltuk, megelőzzük, és nem történik semmi extra. Aztán bekövetkezett a baj. Az autó sofőrje nem figyelt eléggé, sőt nem is tudom egyáltalán, mit észlelt abból, amit mondott neki a rendőr. Az lett volna a feladata, hogy húzódjon le, és ne csináljon semmit. Amikor elkezdtük előzni az autót, átvágott az út bal oldalára, és megpróbált bekanyarodni egy utcába.
Négyen azonnal telibe találtuk oldalról, az ötödik versenyző szerencsére elkerülte az ütközést. Eleve nem kellett volna beengedni az autót a versenypályára, ez felveti a szervezők felelősségét, és azt, hogy milyen biztonsági személyzetet bíztak meg.

Továbbá kérdés, a biztonsági személyzet embere miért engedte be a kimondott utasítással ellentétben? Útzár volt, érkezett a mezőny – nem értem. Előttünk három perccel mentek a rendőrök, a felvezető autó, érzékelhette volna a polgárőr, hogy nem szabad már senkit beengedni. Ennek ellenére mégis bekeveredett az autó a pályára, aminek meg is lett a súlyos következménye.

Mi futott át az agyán, amikor bevágott a kerékpárosok elé az autó?

Ekkor már eléggé beszűkült tudatállapotban voltam, csak azt észleltem, hogy mentenem kell a helyzetet. Annyit tudtam cselekedni, hogy kinéztem hova csapódjak be. Az autó C-oszlopát céloztam meg, nem akartam az üvegen átrepülni.

Milyen sérüléseket szenvedett?

A kulcscsontom és két bordám eltörött, valamint agyrázkódást szenvedtem. Az arccsontom és az alsó állkapcsom zúzódott, szerencsére a fogaim megúszták. A jobb lábszáramba beleállt egy lánckerék, emiatt lett egy háromcentis, mély vágás, amit össze kellett varrni.

Meddig volt kórházban?

A baleset estéjén már hazaengedtek, azóta itthon lábadozom és kontrollra járok. A jobb kulcscsontomon van egy seb, ami miatt nem lehet azonnal műteni, ám beavatkozás nélkül is teljes lehet a felépülésem. Meg lehetne operálni, de mindenképpen meg kell várni, hogy begyógyuljon a seb, mert kórokozók vannak benne, és ezek nem kerülhetnek a véráramba. A műtét miatt ez most kockázatos lenne.

Mikor bringázhat legközelebb?

Akár már most is felülhetnék görgőre, igaz, valamelyest fájna. Rögzíteni kell a karomat, de ha visszakapom a kerékpáromat, és szerzek egy görgőt, akkor mehet. Nem akarok leépülni, így amint van rá lehetőségem, máris bringára pattanok.

Fotó: Vanik Zoltán/Bringasport

Mi történt a balesetet okozó hatvanhat éves férfivel?

Úgy tudom, büntetőeljárás folyik ellene. A baleset óta nem keresett, haragszom rá, és nem vigasztalna, ha megkeresne, mert már nem lehet változtatni a dolgokon. Vállalhatatlanul viselkedett, ki sem szállt az autóból, a volán mögül nézelődött. Amikor megérkezett a neutrálautó, még a kocsi alatt feküdtem, és képes volt megkérdezni, arrébb álljon-e… Anélkül, hogy körülnézett volna, képes lett volna továbbmenni… A neutrálautó sofőrje azonnal benyúlt az ablakon és kihúzta a kulcsot.

Biztosítása van?

A Magyar Kerékpáros-szövetségnek kötelessége biztosítani az eseményt, vagy az esemény szervezőjének kell külön biztosítást kötnie a verseny idejére. A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség szabályzata szerint kötelező a biztosítás, náluk nyújthatok be kárigényt. Nekem is van biztosításom, szóval ebből a szempontból nem vagyok rossz helyzetben.

Mentálisan túltette már magát a baleseten?

Rossz, ha rá gondolok, de igyekszem a feladatomra, a rehabilitációra és a hétköznapjaimra koncentrálni. Nem estem depresszióba, igyekszem előre nézni. Dietetikus vagyok, a barátnőm pedig gyógytornász, most van alkalmam kihasználni a tudásunk adta lehetőségeket.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik