Első nőként teljesítette az országot bejáró kőkemény kerékpáros kalandtúrát

Vágólapra másolva!
2022.07.24. 20:51
Pénzes Erzsébet életre szóló élményekkel gazdagodott a Hungarian Divide végigtekerése közben, 176 óra és hat perc alatt ért Szentgotthárdról Sátoraljaújhelyre.

Pénzes Erzsébet a Hungarian Divide történetének első női teljesítője teljes távon. A harmadik alkalommal kiírt eseményen a nők között első, összetettben hatodik lett. A Hungarian Divide egy önellátó, nem vezetett kerékpáros kalandtúra, amelyet két keréken, önerőből teljesítenek a résztvevők.

Első nőként teljesítette a Hungarian Divide-ot, feltételezem, nem volt könnyű…
Hetven százalékban kemény terepen vezet az útvonal, nagy kihívás – nyilatkozta lapunknak Pénzes Erzsébet, aki a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség elnöke. – Aszfalton szinte bárki elteker ennyit, terepen azért más. A legtöbben mountival indultak, én gravel típusú kerékpárral mentem végig. Ez rázósabb, de gyorsabban lehet haladni. A Hungarian Divide szinte mindegyik hegységen átmegy, sőt nemcsak átmegy, hanem tekereg is benne. A Pilis, a Budai-hegység, a Börzsöny, a Zemplén, a Bükk vagy az Aggteleki-hegység – csodálatos tájakon tekertünk.

Melyik volt a legnehezebb szakasz?
Nem a terep miatt volt rossz az ötödik napom a Mátrában, hanem összességében nem volt jó napom. Fizikailag mélyponton voltam, nehezen lendültem túl rajta. Nem tudom, miért lehetett. A második napon is volt egy kisebb hullámvölgyem, de nem tartott sokáig. Egyébként a Börzsönytől féltem a legjobban, ám meglepetésre ott könnyen átkeltem, szinte átsuhantam.

Melyik volt a legszebb rész?
Elképesztően gyönyörű tájakon vezetett az út, egyfajta „Best of Magyarország” összeállítást láttam a legszebb helyekből. A verseny szervezői erre kifejezetten ügyeltek, jó munkát végeztek az útvonal kijelölésével. Még most is libabőrös vagyok, ahogy erről beszélek. Ismerem az országot, ám még számomra is voltak elképesztő helyek. Hogy melyik volt a legszebb?

A Cserhátban, Kisecset és Becske között volt egy dimbes-dombos szakasz learatatlan búzamezővel. Ott még a könnyem is kijött, mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg.

Ez volt karriere legnehezebb kihívása?
Igen. Tavaly ennek a versenynek a féltávja is nagy kihívás volt. Mivel a Hungarian Divide minden évben fordul, tavaly az ország keleti részéről kellett nyugatra haladni. Akkor Sátoraljaújhelyről Budapestre mentünk. A féltávon teljesen más tempót kell menni, más a dinamikája, ott tudom, hogy három, maximum négy nap alatt beérek. Sokkal merészebben ki lehet hajtani magam. Most figyelnem kellett, hogy ne nyírjam ki magam. Nem vagyok már fiatal, itt az én példám is, hogy nem ér véget az élet negyven év felett. Mindenkit arra biztatok, hogy bármennyi éves is, sohasem késő elkezdeni egészségesen élni. Ehhez pedig elengedhetetlen a sport.

Volt olyan rész, amikor elgondolkozott, hogy feladja?
Nem. Egy székely bringás az elején küldött mindenkinek egy üzenetet, amiben elmondta, »ha nincs eltörve semmid, ha tudod hajtani a bringád, akkor menj tovább. Ha fel akarod adni, aludj egyet, és utána gondold át még egyszer.« Nehéz kihívás, nem mindig telt vidáman a hét nap. Volt egy-két emelkedő, ahova iszonyatos nehezen tudtam feltekerni.

Hogy telt egy napja?
Naponta tizenkét-tizennégy órát tekertem, a maradék időt térképnézéssel, élelemvásárlással, étkezéssel és pihenéssel töltöttem. Amikor lefeküdtem, nem tudtam egyből elaludni, csupán két-három óra múlva. Fel voltam pörögve, dolgozott az adrenalin. Volt, hogy spontán foglaltam szállást, ameddig jutottam, ott néztem valamit. Mivel egyedül mentem, ez jó alkalom volt, hogy élvezzem a magammal töltött időt.

Sohasem unatkoztam. Számolgattam, GPS-t néztem, terveztem a következő napot, gyorsan ment az idő. Agyilag kikapcsoltam, jó volt kiszellőztetni a fejemet.

Miért fontos az életében ennyire a kerékpár?
Mindig szerettem kerékpározni, de igazán nyolc éve kezdtem el. Azelőtt futottam, majd rájöttem, hogy a biciklizés az, amit igazán akarok. Egyébként tájfutó voltam, szerettem terepen futni, több félmaratoni és maratoni teljesítésem volt, utóbbiban az egyéni rekordom három óra harmincnyolc perc. Az egyik kollégámmal szoktuk mondani, hogy a kerékpár a legjobb közlekedési mód. Autóval és busszal nem lehet olyan jól megismerni egy-egy helynek a hangulatát, így marad a gyalogos és a bringás közlekedés. Sétálva azonban túl lassú, bicajjal nagyobb területet lehet bejárni, tökéletes eszköz arra, hogy alaposabban megismerjük a környezetünket. Rendszeresen kerékpárral közlekedem, ráadásul környezetbarát is.

Milyen céljai vannak?
A célom, hogy egyre népszerűbb legyen a kerékpározás, egyre több ember bringázzon, minél jobb szinten. Ami engem illet, technikailag fejlődni szeretnék, minél gyorsabban akarom venni a lejtőket. Mountain bike-ozni szoktam a legtöbbet, egyébként ha jobban belegondolok, nincs különösebb vágyam, csak élvezni akarom a bringázást.

3. Hungarian Divide, Szentgotthárd–Sátoraljaújhely
Táv: 1390 km
Szintemelkedés: 20 809 méter
Idő: 176 óra és hat perc (hét nap, nyolc óra, hat perc)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik