csupasport bannerhátsófüves banner

Ahova lép, ott csúcs terem: Patrycja Bereznowska kedveli Magyarországot

Bérces EditBérces Edit
2022.04.28. 15:12
null
Martonvásáron remekelt, de az Ultrabalatont ezúttal kihagyja a kiváló lengyel ultrafutó.

Az Ultrabalaton két nagy ásza, a négyszeres győztes Maráz Zsuzsa és a tavalyi győztes, a lengyel Patrycja Bereznowska is hiányozni fog a pénteki indulók sorából Balatonfüreden.

Hiába szerepel Magyarország Bereznowska kedvenc úti céljai között, ha az UB túl közel van a lengyel bajnokság időpontjához, amelyet semmiképp sem szeretne kihagyni.

Ellenben a nagyszombaton rendezett martonvásári Fehér Enikő- és Vörös Balázs-emlékverseny 12 órás nyílt futamára elfogadta a Havasi Gyopár Futó Egyesület meghívását. Ugyan igyekezték megszervezni a reptéri fogadását, de nem volt rá szükség: segítőjével, Rafaellel már két nappal a rajt előtt megérkezett a Varsótól északra fekvő Wieliszew községből négy keréken.

Mivel Bereznowska a 200 km fölötti távokra szakosodott, a 12 óra neki ujjgyakorlat volt. Igaz, kíméletlen ujjgyakorlat. Fizikailag kíméletlen a pálya szintkülönbsége és egyenetlensége miatt. De fájdalmas lelkileg is, hiszen emlékversenyről van szó. A 2017 januárjában a Verona melletti autópályán az égő autóbuszban életét vesztő Fehér Enikő és Vörös Balázs emléke előtt tisztelegtek a futók, rendezők és segítők. Ugyancsak az ő emlékükre jött létre a Havasi Gyopár Futó Egyesület Fehér László István vezetésével.

Patrycját az alapos önismeret, az egyenletes, megbízható teljesítmény és a türelem jellemzi. Biztos angoltudásának köszönhetően otthonosan mozog nemzetközi környezetben is.

Versenytársait hátulról tartja szem előtt, és csak akkor robbant, amikor eljön az ideje. Rendre így történt a 24 órás világ- és Európa-bajnoki győzelmei, valamint a 48 órás világcsúcsa születésekor is.

„Nagyon hálás vagyok, hogy a szervezők rám is gondoltak külföldiként.

Nem titok, nagyon kedvelem Magyarországot, és várva vártam, hogy megint itt futhassak. Teljesen lenyűgözött a rendezés és a törődés a versenyzőkkel.

A helyszín festői környezete feledtette az emberrel a futás monotóniáját. A pálya egyébként nem volt könnyű, különösen a frissítőzóna környékén található sunyi emelkedő, amely kezdetben nem tűnt vészesnek, de hat óra után már kifejezetten fárasztó volt.”

Jóval a verseny félidején túl egy résztvevő bejelentésére a mentőket is a pályához küldték. Úgy látták, elesett, de mire a mentők megérkeztek, már nem volt ott.

„Bizonyára már fáradtam, ezért botlottam meg. De összeszedtem magam, és futottam tovább. Az ultrafutók nem emelik magasra a lábukat, mert energiatakarékosan futnak, így az esés-kelés is benne van a pakliban. Ami pedig Martonvásárt illeti, igazán hálás vagyok, hogy itt futhattam, és újabb részeit ismerhettem meg ennek a gyönyörű és érdekes országnak. Szívesen jövök vissza a futástól függetlenül is, hogy kiránduljak, és megkóstoljam a magyar ételkülönlegességeket.”

Most, hogy immár a Spartathlont, a Badwater 135-öt és az Ultrabalatont is korábban nem látott eredménnyel nyerte meg, vajon mit mondhatna erről a három mumusversenyről?

„Ezeknek a nagy versenyeknek mindegyike más és más. Nekem elsősorban a kétszáz kilométer fölötti viadalok fekszenek. Ha szintkülönbség is van, még otthonosabban mozgok, mert erős vagyok. Kifejezetten kedvelem a kellemetlen időjárást, és egész jól bírom a meleget. Igaz, a Badwaterre készülve sokat szaunáztam is. Eddig a Portugal Trail 281+ jelentette a legnagyobb kihívást, amelyen óriási hőségben futottunk, és a frissítőpontok nagyon távol, akár hatvan kilométerre estek egymástól. Ráadásul a teljes felszerelésünket a hátizsákban kellett cipelnünk. Az Ultrabalatonon sűrűn követik egymást a frissítőpontok, és hátizsákra sincs szükség.”

Patrycja a leggyorsabb Balaton-kerülő idő birtokosa, hiszen a tavalyi 216 kilométeres kört 21:36:27 alatt tette meg 6 perces kilométerekkel (igaz, ez kilométerenként nyolc másodperccel kisebb átlagot jelent Maráz Zsuzsa 221 km-es köréhez (21:45:59) képest.

„Minden verseny előtt azt kívánom minden futónak, hogy épségben érjen célba. Legyen kedvező az időjárás, és leljék örömüket a futásban.

Élvezzenek minden egyes kilométert!” – üzente az UB résztvevőinek a lengyel futó.

(Borítókép: Bérces Edit)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Kalandos indulás után bronzérmet nyert Bogár János Görögországban

Csupasport
14 órája

Az év férfi terepultrafutója, Belus Tamás új versenyekre is készül

Csupasport
2026.02.25. 14:41

Megígérte a kislányának, haza is vitte a háromszöget

Csupasport
2026.02.24. 14:30

Aranyérmet nyert a kalandos téli versenyen

Csupasport
2026.02.20. 17:53

Vadas József győzelemre készült a jeges pályán – össze is jött neki

Csupasport
2026.02.19. 14:01

Mintha kötéllel húzta volna maga után az éllovas – ezüst a téli versenyen

Csupasport
2026.02.18. 14:28

Öt ok, amiért érdemes a tavasz közeledtével elkezdeni a futást

Csupasport
2026.02.15. 18:33

Rengeteget futott a verseny előtt, nem volt friss, mégis simán nyert

Csupasport
2026.02.13. 17:41
Ezek is érdekelhetik