A Tour de Hongrie-n erősebb lehet a sprintermezőny, mint a Giro d'Italián

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2022.03.04. 15:49
Eisenkrammer Károly főszervező bízik benne, hogy a nemzetközi szövetségben is látják, a magyar kerékpárverseny kinőtte magát.

A Tour de Hongrie főszervezője, Eisenkrammer Károly elárulta, hogy mások mellett Fabio Jakobsen is indul az idei, 43. alkalommal megrendezendő magyar országúti kerékpárversenyen. A Quick-Step Alpha Vinyl holland sprintere tavaly megnyerte a Vuelta a Espana pontversenyét, és már az idén is négy győzelemnél tart.

„Mivel a magyar körverseny egy időben lesz a Giróval, arra számítunk, hogy a Tour de France-ra készülő versenyzőkkel érkeznek a csapatok, kiváltképpen a sprinterek – fogalmazott Eisenkrammer Károly az M4 Sport Sporthíradójában pénteken. – A Tour de Hongrie besorolása miatt nem is indulhatna több world tour csapat. Reméljük, a nemzetközi szövetségben is látják, hogy kinőtte magát a verseny, és a kategóriaváltásnak köszönhetően jövőre még több ilyen csapat érkezhet Magyarországra.”

 

A Tour de Hongrie össztávja 905 kilométer

 

A főszervező szerint két éve volt a nagy áttörés, amikor az első world tour csapatok neveztek, amelyek azóta jó hírünket vitték – ugyanakkor az elmúlt évek sikere még őket is meglepte. Úgy vélte, a magas színvonalat nemcsak a résztvevő együttesek neve, hanem azok a sztárok is garantálják, akikről már tudni, hogy Magyarországra érkeznek.

Az Ukrajnában zajló háború annyiban érintette a versenyt, hogy egy orosz istálló nem indulhat, így 25 helyett 24 csapat vesz részt a májusi eseményen.

A 43. Tour de Hongrie-t május 11. és 15. között rendezik

Az útvonal
Május 11., szerda, 1. szakasz: Csákvár–Székesfehérvár 197.5 km
Május 12., csütörtök, 2. szakasz: Karcag–Hajdúszoboszló, 191.9 km
Május 13., péntek, 3. szakasz: Sárospatak–Nyíregyháza, 154.3 km
Május 14., szombat, 4. szakasz: Kazincbarcika–Kazincbarcika, 177.4 km
Május 15., vasárnap, 5. szakasz: Miskolc–Gyöngyös–Kékestető, 183.7 km


 

Címlapfotó: MTI

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik