BLOGRA FUTOTTUNK A minifutásnak is lehet örülni

Szalay HédiSzalay Hédi
Vágólapra másolva!
2022.02.24. 08:51
Lecsengőben van a betegséghullám, blogszörfösünk (szó szerint) visszaléphetett a futóvalóságba, és böngészte, hogy a tavaszi kihívások előtt mivel töltötte az idejét a kocogótársadalom.

Végre futottam! Négy hét kihagyás után kőkemény három kilométeres kocogást engedélyeztem magamnak próba gyanánt. Előző héten még köhécseltem a covidos betegség okán, de hét végére már ez is elmúlt, így hihetetlen lelkesedéssel öltöttem fel a futószerkót. Másfél kilométer oda – másfél kilométer vissza. Ennyi, és nem több. Zenét hallgattam közben, s rögtön az elején a 2Unlimited Tribal dance című száma kezdődött, nem mondom, hogy könnyű volt a lovakat visszatartani, de megálltam, és nem engedtem a csábításnak.

Csak kocogás lesz az első pár alkalom, és ha minden rendben van, akkor szépen emelkedhet a táv és a tempó is.

Hihetetlenül jólesett ez a minifutás, és remélem, egyre többet teljesíthetek majd. A pulzusom szépen jelezte, hogy betegségen vagyok túl, mert ezen a rövid távon, lassú tempó mellett is csapkodta a 171-es értéket, de majd lemegy, csak türelem kell hozzá. Mintegy sokkterápiaként másnap végre TRX-edzésre is eljutottam, és már a tréning közben éreztem, lesz itt izomláz! Bár a plankgyakorlatok most nehezen mentek, de lelkes vagyok, tudom, hamar visszazökkenek majd a régi kerékvágásba. Sőt, boldog vagyok, hogy végre ismét sportolhatok, elképzelni sem tudom, mit érezhet az, akinek hosszabb időt kell kihagynia. Az idő is egyre kellemesebb, úgyhogy bizakodva várom az elkövetkező időszakot, szeretnék sokat sportolni, és fejlődni is.
Egy-két verseny is tervben van (természetesen a részvétel a fontos nálam, semmi több), úgyhogy várom, hogy a lovak közé csaphassak, és megint nyargalásszak kedvemre.

ZERGETALPAK (Facebook)
A szerző emléktúrán vett részt a Mátrában, és erről is írt beszámolót. A szeles, napos időben összesen 38 kilométert tett meg, combos 1600 méter szintemelkedésű pályán, a teljesítés időtartama pedig öt óra lett.

SPORTORVOS.HU
A legjobb, izomcsoportonkénti strechinggyakorlatokról olvashatunk a cikkben, mármint hogyan kell helyesen elvégezni a mozdulatokat, míg a tökéletesítéshez fotós illusztráció is segít.

Futás után mindenkinek ajánlott a nyújtás, ráadásul a mozdulatok még jól is esnek sportolás után!

21097KK.WORDPRESS.COM
Koffein kapitány kezd visszatérni a rendszeres futáshoz, egyelőre bírják a térdei. Volt némi kihagyása a Covid-fertőzés miatt, de már ezen is túl van! Szerencsére ismét kezdi élvezni a futás, s edzéstervek is segítenek a fejlődésben. Muszáj is, hogy a Sasfészek Roham elnevezésű verseny 15 kilométeres távjának teljesítésével elégedett lehessen.

FUTÓLÉPÉS (Youtube)
Őri István futóedző a videóelemzésében azoknak ad hasznos tanácsokat, edzéselveket, akik nem készülnek versenyre, de rendszeresen futnak, akár az egészségük védelme, akár bármi egyéb ok miatt.

A legfontosabb tanácsok: rendszeresség, változatosság, fokozatos edzésterhelés!


MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?


Futócuccválasztás – és nem csak árcédula szerint!


KREMLICZA LEVENTE


CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik