Élete első maratonijára készül, amiben a thai box is rengeteget segít neki

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.01.02. 17:14
Az erdélyi Szabó Emese 13 évesen költözött Magyaralmásra. Fontos neki a sport, fut, kettlebell- és saját testsúlyos edzésekre jár, legújabb szenvedélye a thai box.

Szabó Emese egy budapesti gimnáziumban mentortanár, emellett angolt és drámát oktat. A fiatal hölgy szinte minden szabadidejét a sportolásnak szenteli, fut, kettlebell- és saját testsúlyos tréningekre jár, a legújabb szenvedélye pedig a thai box.

„A futás volt a legelső mozgásforma az életemben – mondta a 35 éves Szabó Emese. – Tizenhat éves koromban kezdtem el egy kis Fejér megyei faluban, Magyaralmáson. Nagyon megszerettem, ez jelentette a szabadságot, csodálatos volt a mezőn futni. A gimnáziumi stresszt remekül le tudtam vezetni, ráadásul jó alakot is akartam, mivel a színművészetire készültem, ám sajnos nem úgy alakultak a továbbiak.”

Mint mondja, akkoriban még nem futott rendszeresen, de mintegy öt éve hetente többször is, összesen negyven–ötven kilométert teljesít, és igyekszik minél változatosabb helyszínen és terepen edzeni.

Szeret a városban is futni, sokszor a barátjával együtt sportolnak, szombatonként teljesít hosszabb távokat, ilyenkor átlagosan tizennyolc–huszonegy kilométert tesz meg. Szabó Emese Erdélyben nőtt fel, majd tizenhárom éves korában költöztek Magyaralmásra. Igencsak motiválja a versenyek hangulata, s következő nagy célja a maratoni teljesítése.

„Szeretem a versenyeket. Voltam több félmaratonin, de a Spar Maratont váltóban is lefutottam már. Imádom a futóversenyek hangulatát, rendesen fel tud spannolni a légkör. Nem az a célom, hogy első legyek, hanem hogy magamhoz képest fejlődjek.

Korábban részt vettem az Ultrabalatonon is egy kilenctagú csapatban, éjszaka, esőben hatalmas élmény volt. Nekem a futásnál az élmény a legfontosabb, majd ezt követi a fejlődés, hogy egyre gyorsabb legyek és egyre hosszabb távokat teljesítsek.”

A maratonit már szerette volna teljesíteni, a koronavírus-járvány miatt azonban még csúszik a megvalósítás. Eddig harminc kilométer volt a legtöbb, amit lefutott, próbál magának kitalálni kisebb célokat, amik motiválják. A futás mellett kettlebell- és saját testsúlyos edzéseket is végez, újabban pedig thai box tréningekre jár.

„Hét éve járok kettlebelledzésekre, igaz, mára már macebellt is használok, ez egy buzogányszerű eszköz, ami nagyon jó vállerősítő – mondta. – Saját testsúlyos tréningeket is végzek, így sokat fekvőtámaszozom, húzódzkodom, fontos, hogy az edzések alkalmával minden testrészt megmozgassak. Érzem magamon, hogy az edzéseknek köszönhetően sokat fejlődtem, megváltozott a járásom és a testtartásom is. Csoportos tréningekre járok, nekem fontos, hogy emberek között legyek. A futásnál általában egyedül vagyok, itt viszont nagyon jó a közösség.

A legújabb szenvedélyem a thai box, amit másfél éve űzök, és egy új világ tárult ki előttem. Jótékony hatással van a gondolkodásomra, a testemre, frissen tart és motivál.”

Egyéni és csoportos tréningekre is jár, és mint tapasztalta, remek állóképességet ad, de azt is szereti, hogy egy partnerrel együtt végezheti, ami változatosságot ad a futás és a saját testsúlyos edzés mellett, amikor egyedül van.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik