BLOGRA FUTOTTUNK Túladagolás D-vitaminból

Vágólapra másolva!
2021.09.16. 10:20
Blogszörfösünk előrelátó volt, és a szeptemberi nyárban a naptej mellett szúnyogriasztót is használt legutóbbi futásakor, mert biztos volt benne, hogy a hőség elől az erdőbe menekül.

Legutóbbi futásom alkalmával szembesültem vele, hogy ez a nap ugyan már nem olyan perzselő, mint a nyáron, de még most is oda tud pörkölni rendesen, ha az ember nappal tud csak időt szakítani a sportolásra. Láttam, hogy 28 Celsius-fok van, így felülre naptej került, alulra pedig Off, mert előre sejtettem, hogy bemenekülök az erdőbe, és nem akartam, hogy a lábamon felkapaszkodjon valami vérszívó.

Az első kilométer után megveregettem a vállam, hogy milyen jókor indultam, isteni az idő, élveztem a bőrömet melengető napot. De később rájöttem, hogy a lassú, alacsony pulzusos tötymörgés, amire mostanság kárhoztattam magam, szépen elhúzza az időt, és a naptej ellenére éreztem, hogy égek, és D-vitamin-túladagolásban fogok szenvedni. El kellett döntenem, hogy lassan futok, és garantáltan szénné égek, vagy hagyom a francba a 140 körüli pulzust, és kicsit jobban szedem a virgácsaimat. Egyébként is emelkedős részeken futottam, így elengedtem a pulzuskérdést, és fölkaptattam az erdős szakaszra, ahol a fák között végre le tudtam hűlni kicsit.

Aztán megint árnyék nélküli szakaszok következtek (én vagyok a futók Pierre Richard-ja, az összes árnyéktalan, napsütötte utcát érintettem futás közben), így már csak azzal tudtam biztatni magam, hogy előbb-utóbb úgyis hazaérek, és mehetek a zuhany alá.

Azóta pedig eljutottam orvoshoz is, ahol vázoltam a problémáimat, melyből az egyik a pulzuskérdés volt. Úgyhogy vár rám egy kardiológiai vizsgálat, hogy kiderüljön, szabad-e még nekem nyargalásznom, vagy most már csak a tötymörgés marad.

 

 

 

Kurucz András terepfutó – FB


A szerző a Svájcban megrendezett Ultra Trail Monte Rosa versenyen vett részt, amelyen a táv 175 (!) kilométer, 11 200 (!) méteres szintemelkedéssel. Elképesztő teljesítmény, csodálatos környezetben! A részletes beszámolót olvasva megint rácsodálkoztam, hogy néhányan milyen hihetetlen fizikai és mentális teljesítményre képesek.

 

paper wings – FB


A szerző hajnali 4 órakor indult edzeni a Pilisbe (hát, igen, az édesanyáknak néha nem egyszerű), s ilyenkor az erdő teljes lakossága felvonul, hogy megnézzék, hogy is megy a futás. Mivel túl nagy volt az érdeklődés, új technikát talált ki, hogy ő és az erdő lakói kitérjenek egymás elől – ezt pedig úgy hívják, hogy zajos diszkógömb! :-)

 

baratrunning.com


Szőlőskör 50 kilométeres beszámolót olvashatunk, annak minden kihívásával, nehézségével. A korábbi teljesítéskor sikerült három percet javítani, nem mellesleg tapasztalatszerzésnek is tökéletes volt.

 

janosfut.wordpress.com


Thaller János teljesítette a Nagyatádon megrendezett ExtremeMan versenyt, amely 3.8 kilométeres úszással kezdődik, aztán 180 kilométer tekerés jön, végül a maratoni táv lefutása. A beszámolóból kitűnik, mennyire kemény volt a verseny a nagy melegben, így rengeteg hasznos tanácsot, információt kap, akit érdekel ez a viadal!

 


Miről ír a Futóbolond?


 

Visszatértek az emberek az edzőtermekbe, és sok új edzeni vágyó is belekóstol a súlyzók világába. Súlyokkal edzeni jó, de ahogy a futásnál és minden más sportnál is, szükség van alapozásra.


Gyakran látom, hogy kezdők olyan gyakorlatokat próbálnak végrehajtani, amelyeket nem ismernek kellően, így bár hasonlítani fog az eredetire, valójában egy szabálytalan valami lesz. A szabályosság nem azért fontos, mert így van előírva, hanem mert az az adott gyakorlat úgy a leghatékonyabb és a legkevésbé veszélyes. A másik népszerű hiba, hogy rögtön túl nagy súllyal akarnak edzeni, miközben kis súllyal sem képesek jól csinálni az adott feladatot. Ez előbb-utóbb sérüléshez vezet, illetve nagyon hamar a fejlődés megállásához is.


A konditermi edzést is érdemes szakemberrel elkezdeni, vagy legalább hiteles, videós segítséget keresni, és kellő alapozással, kis súlyokkal kezdve felépíteni az egészet. Ekkor lesz sikeres és egészséges az edzés, és a legtöbbünknek ez a célja.


 


 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik