Molnár Péter remélt kézfogása Arnolddal

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2021.08.24. 18:52
A magyar testépítő álma válik valóra azzal, hogy a szeptember végi Arnold Classic Ohión versenyzőként találkozhat a hétszeres Mr. Olympia-győztes testépítővel, Arnold Schwarzeneggerrel.

Már javában készül profi karrierjének első nagy állomásaira, az Arnold Classic Ohióra és a Mr. Olympiára Molnár Péter testépítő, aki tavaly szerezte meg az indulási jogot a profi bodybuilderek csúcseseményére, a Mr. Olympiára. A Classic Physique (klasszikus testépítés) kategóriában szeretne harcba szállni a dobogós helyezésért, és elmondta, mindkét viadalon nyomot kíván hagyni maga után.

„Mivel az Arnold Classic profi divízióban magyar testépítő még sohasem jutott be a legjobb tíz közé, történelmet írnék, ha nekem sikerülne, főképpen azzal, ha meg is nyerném – újságolta Molnár Péter, aki tavaly november óta nem indult versenyen. – Bár esélyesnek tartanak, azt azért nem hiszem, hogy az első helyen végeznék, mindenesetre megcélzom a dobogót. Reménykedve vágok neki mindkét eseménynek, de nem túlzott reményekkel, mert annak csalódás a vége. Soha életemben nem álltam ilyen elitversenyzőkkel egy színpadon. Ha nem tudom véghez vinni a tervem, más Arnold Classic-győzelmekre összpontosítok.”

A felkészülés első szakaszában, alapozás közben arra törekedett, hogy visszanyerje a már felépített izomtömeget, hiszen az Arnold Classic Ohión és a Mr. Olympián is tartania kell a klasszikus testépítésben előírt 91 kilogrammos testsúlyt. A sok edzés mellett ezt jelentős kalória- és választékos fehérjeforrás-bevitellel érte el.

„A felkészülés jelen szakaszában a zsírvesztésre összpontosítunk, a szükséges izomtömeg nagyjából megvan, talán még tudok növelni rajta egy kicsit. A cél, hogy öt százalék alá vigyem a testzsírszázalékomat, ami naponta két-háromszáz kalória deficitet jelent. Ennek tükrében – kicsit más technikát alkalmazva – igyekeztünk finomítani a napi edzésmennyiségen” – árulta el a részleteket a magyar testépítő, akit szerencsére elkerültek a nagyobb sérülések.

 

 

Molnár Péter „kalandos” úton jutott el az Arnold Classic Ohióra, amelyet két héttel a Mr. Olympia előtt rendeznek meg az Egyesült Államokban.

„Úgy volt, hogy az Arnold Classic előtt elindulok néhány versenyen, a Tampa Pró-n és a Chicago Pró-n, amivel felhívhattam volna magamra a figyelmet, és meghívást kaptam volna az Arnold Classic Ohióra. Mint azonban utólag kiderült, korábban kellett volna jelentkeznem a Classicra, hogy egyáltalán meghívást kaphassak rá, de lekéstem a határidőt. Tanakodtunk a barátommal, mit is tehetnénk, ám ekkor segítségünkre sietett Szedlacskó Ádám, aki kitűnő barátságot ápol Schwarzeneggerrel. Végül az ő közbenjárására hívtak meg az Arnold Classicra.”

Az ohiói verseny négy hét múlva kezdődik, de Molnár Péter még nem érzi a versenylázat. Most elsősorban azért izgul, hogy a járványhelyzet miatt belépése az Egyesült Államokba ne hiúsuljon meg.

„A jelenlegi szabályozás szerint két hetet kell eltöltenem a schengeni határon kívül, hogy beléphessek az Egyesült Államok területére. Remélem, ez nem befolyásolja hátrányosan a felkészülésemet. Persze azért kicsit izgatott is vagyok, hiszen az Arnold Classicon végre kezet foghatok Schwarzeneggerrel a színpadon. Néhány éve, amikor Budapesten járt egy motivációs előadás keretében, nem tehettem meg, de most bepótolok mindent. Nekem ez mindennél többet jelent.”

Fotók: Molnár Péter/Facebook

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik