Egyéni csúcsok a 36. Wizz Air Félmaratonon

Vágólapra másolva!
2021.08.29. 17:11
Hatezer résztvevővel rendezték meg Magyarország második igazán nagy létszámú hazai futóversenyét, amelyen az amatőr és profi indulók mellett neves előadóművészek is rajthoz álltak.

A júniusi újranyitás óta a 36. Wizz Air Budapest Félmaraton a második igazán nagy létszámú hazai futóverseny. Igaz, a résztvevők száma elmarad egy normál körülmények között megrendezett Budapest Félmaratontól, de figyelembe véve a védettségi igazolvánnyal való részvételi korlátozást, az egymásra torlódott elhalasztott rendezvények sokaságát és az iskolakezdés előtti időpontot, jó eredmény a majdnem hatezer nevező, akik az ország 765 településéről érkeztek a fővárosba.

A mezőnyt három rajttal indították útjára, nyolc percet vett igénybe, mire mindenki áthaladt a startvonalon. A futók között volt többek között Trokán Anna színésznő, Horváth Marcell, a Budafoki Dohnányi Zenekar klarinétművésze vagy Nagy Marcell operatőr, színész.

A férfiaknál elsőként Jenkei Péter, másodikként Farkas Dárius Ádám, harmadikként Kovács Attila érkezett a célba. Jenkei 1:06:18-as egyéni csúccsal ért be, korábbi legjobb ideje 1:07:23 volt. A hölgyeknél elsőként Szabó Nóra, másodikként Kácser Zita, harmadikként Molnár Barbara Katalin futott be, a győztes óriási egyéni rekorddal, 1:12:21-es idővel döntötte meg korábbi 1:17:46-os csúcsát.

 

 

 

Délben indultak a Manna ABC 10 kilométeres táv versenyzői, a férfiaknál leggyorsabban Kovács Tamás olimpikon középtávfutó, majd Oleg Jakimenko és Pintér András győzte le a távot. A hölgyeknél az utolsó kilométerig nyílt volt a verseny, a leggyorsabb Balogh Barbara, Lövei Vanda és Csuta Dorottya volt.

A Lágymányos-kör jókedvű mezőnyét elsősorban családok és a futással most ismerkedők alkották, és 2.3 kilométert kellett teljesíteniük.

 

36. Wizz Air Budapest Félmaraton

Férfiak

Jenkei Péter (Vasas) – 01:06:18
Farkas Dárius Ádám (BEAC) – 01:07:05
Kovács Attila (SZOESE) – 01:09:07

Nők

Szabó Nóra (Margitszigeti AC) – 01:12:21
Kácsér Zita (DSC-SI) – 01:18:50
Molnár Barbara Katalin (Margitszigeti AC) – 01:20:20

Manna ABC 10 km

Férfiak

Kovács Tamás (VEDAC) – 00:32:20
Oleg Jakimenko – 00:34:40
Pintér András (Ferencváros) – 00:34:58

Nők

Balogh Barbara – 00:40:18
Lövei Vanda (Miskolci SK) – 00:40:35
Csuta Dorottya (UTE) – 00:41:35


 

A teljes eredménylista ezen a felületen érhető el.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik