csupasport bannerhátsófüves banner

Amikor a test megálljt parancsol

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.06. 20:12
null
A korábbi futópados világcsúcstartónak, a kanadai Dave Proctornak nem sikerült rekordidő alatt átfutnia a kanadai Alberta tartományt, mivel kevesebb mint egy nap után segítséget kellett hívnia, és kórházba került.

Van az úgy, hogy nem sikerül egy terv. Mint Dave Proctornak, aki a mindenkori legjobb időt (FKT) akarta elérni a kanadai Alberta átfutásakor (TransAlberta), ám nem tudta megvalósítani a tervét. Ugyan hetvenkét óránál hamarabb fejezte be a futást, de nem azért, mert célba ért, hanem mert egészségügyi problémái akadtak, és inkább feladta a kihívást. Pedig abszolút nem kezdő, a futópadon 12 és 24 órás, továbbá 100 mérföldes rekordot is tartott, a 2015-ös 24 órás vb-n a hatodik helyen zárt.

Dave Proctor

A TransAlbertával két legyet akart ütni egy csapásra, hiszen ha sikerült volna 72 órán belül megtennie az 537 km-es távot, nemcsak Albertát szelte volna át rekordidő alatt, hanem megdöntötte volna az általa tartott 72 órás kanadai csúcsot is, amely 500 km. Az 1980-as születésű férfi segítő nélkül indult neki az útnak, a minimális felszerelést, energiapótlást egy kocsival tolta maga előtt, és aludni sem tervezett. Nagyjából 14-16 óra alatt akarta megtenni az első 160 km-t, ami 15:30-cal sikerült is jött neki. A 16 óra futást követően rövid videóval jelentkezett az Instagramján, és arról beszélt, hogy minden rendben, a gyomra is jól van.

Innen Calgary következett, ám már a városon túl érzékelte, hogy gondja támadt, olyannyira, hogy segítséget hívott, és kórházba szállították. Túl sok részletet nem osztottak meg a történtekről, ám az kiderült, hogy egészségügyileg nem volt rendben.

„Ezeket a döntéseket sosem könnyű meghozni” – jelent meg a profilján, majd később arról is tájékoztatta a követőit, hogy már hazatért, és otthon pihen.

Proctornak nem ez volt az első tervbe vett, ám sikertelen nagy dobása: 2018-ban megkísérelte átfutni Kanadát, ám sérülés miatt 2400 kilométer, a táv egyharmada után le kellett mondania a teljesítésről. Tavaly vagy idén szeretett volna ismét nekivágni, csakhogy a koronavírus-járvány áthúzta a számításait – azért is került képbe a TransAlberta, hogy ne vesszen kárba az edzésmunka.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik