csupasport bannerhátsófüves banner

BLOGRA FUTOTTUNK A tavaszi jegesedés veszélye

Szalay HédiSzalay Hédi
Vágólapra másolva!
2021.04.29. 09:53
null
Címkék
Hol hideg, hol meleg, hol eső, hol hó – az utóbbi hetekben még vissza-visszakacsintott ránk a tél, nem csoda, hogy blogszörfösünk megnézte, egyik kedvenc tavánál áll-e még a figyelmeztető tábla a jegesedés veszélyéről...

Az utóbbi időszakban jó néhány nap telt el futás nélkül. Az elején nem is bántam, de a vége felé már nagyon hiányzott a mozgás. A kihagyás miatt úgy döntöttem, a következő kocogásaim kikapcsolódós örömfutások lesznek, semmi tempózás. Az idő parádés volt hozzá, nagyon szeretem a reggeli hét-nyolc fokot kék éggel és napsütéssel.

Egyik alkalommal meglátogattam a gyönyörű templomunkat – a kertjében egy-két percet szoktam pihenni, miközben csodálom az épületet –, aztán a lovardákat is, máskor a tavat, a hegyet.

Lehet, hogy gyorsító edzésekre gyakorlatilag nincs lehetőség a környékünkön, de nagyon szép helyeken tudok futni, és ezért még utaznom sem kell. Mindenesetre a célomat elértem, nagyon kellemes futásokat sikerült összehozni. A tónál a kedvenc táblámat is megnéztem, amelyik felhívja a figyelmet a befagyott tó veszélyeire. Szerencsére egész évben kint van, így egy hirtelen bekövetkező fagy a nyár közepén is megóvja a figyelmetlen látogatókat, nehogy sérülés legyen a vége :-)
Nagyszerűen feltöltődtem a lazább túrakocogásoktól, jöhet újra a feszesebb edzésmunka, természetesen kiegészítve hasonló örömfutásokkal!

FUTAZAS.HU

Balca sajnos külföldi versenyrészvételről mostanában érthető módon nem tud beszámolni, és azt sem lehet tudni, mikor kerülhet erre sor, így a legújabb futóóráját tesztelte, hogy egész pontosan mit bír.

ULTRAKELEK.WEBNODE.HU

A hosszútávfutó Hernádi László mindig gyönyörű helyeken fut, versenyek híján ezúttal 110 kilométeres útvonalat nézett ki, amelyhez 1710 méteres szintemelkedés párosult.

Tihanyból indultak és Pannonhalmáig futottak, a nettó idő 13:23 óra lett – a csodaszép útvonalon természetesen fotók is készültek!

GYEREFUTNI.COM

Krátky Egon atlétikai edző a frissítéssel kapcsolatban készített összefoglalót. A rendszeresen futók nagyjából képben vannak a témát illetően, azonban akadnak további hasznos információk, így például annak kiszámítása, mennyi a folyadékvesztésünk egy-egy edzés alatt!

PAPER WINGS (Facebook)

A szerző most nem a futóedzéséről írt beszámolót, hanem egy nagyszerű túráról, amelyről remek fotók is készültek. A túra útvonala a Bányászkör instant túrák egyik köre volt, tizenöt kilométeres távval, 378 méteres szintemelkedéssel!

BARATRUNNING.COM

S ha már az előző bejegyzés túrázásról szólt, itt van a másik összefoglaló az előnyeiről: a lényeg ennél a mozgástípusnál is a rendszeresség!


MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?


Tessék kicsit segíteni a szervezetnek!


KREMLICZA LEVENTE


 

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik