csupasport bannerhátsófüves banner

Tilos a szoborérintés a Spartathlonon

Vágólapra másolva!
2020.08.25. 20:15
null
Éppen egy hónap múlva rendezik meg a 246 kilométeres ultramaratoni futóversenyt Görögországban, huszonhét magyar résztvevővel, szigorú szabályok szerint.

„Kérünk mindenkit, ne érintse meg a Leónidasz-szobor lábát!” – olvasható a Spartathlon honlapján szereplő információs leírásban, amelyben a szervezők arról tájékoztatják a résztvevőket, hogy a koronavírus árnyékában milyen óvintézkedések mellett kerülhet sor az idei erőpróbára.

Pedig a szobor megérintése a célban szimbolikus pillanat a Spartathlonon!

A fent említett tiltás mellett a résztvevőknek természetesen egy sor egyéb szabálynak is meg kell felelniük. Minden indulónak és a kísérőknek is legfeljebb 72 órával a rajt előtt elvégzett, negatív eredményt hozó koronavírustesztet kell bemutatnia. Természetesen kötelező lesz a maszk viselése, a versenyzőknek a rajtig ebben kell lenniük, s csak az indulásnál dobhatják el. Ahogy az előkészületek közben, úgy a startnál is ügyelni kell a biztonságos távolságtartásra, sőt verseny közben is meg kell tartani a kellő távolságot. Ez vonatkozik a frissítőpontokra is, amelyeknél az előrecsomagolt frissítőket lehet elvenni, vagyis nem az önkéntesek szolgálják ki a versenyzőket. Ha többen vannak a frissítőpontnál, sorba kell állni, még időveszteség árán is. A távolságtartás a segítőkre is vonatkozik, akik a rajtnál sem lehetnek jelen.
Szintén tilos, hogy az utolsó 150 méteren szurkolók, barátok kísérjék a futókat, végig egyedül kell teljesíteni a távot, és a célterületen is csak azok lehetnek, akiknek a jelenléte feltétlenül szükséges.

Bár a szabályok elsőre szigorúnak tűnnek, a Spartathlon megrendezésének érdekében muszáj volt meghozni, és muszáj betartani is őket, mert így legalább sor kerülhet a versenyre.

A rajtlista szerint hazánkat huszonegy férfi és hat női induló képviseli, köztük a címvédő Bódis Tamás és Maráz Zsuzsanna, de indul a korábbi győztes Lubics Szilvia is.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik