Filutás Viktor biztos volt a győzelemben

Szívébe zárta Mádot?

Nagyon szép a környék arrafelé – vágta rá a 23 esztendős Filutás Viktor, aki először nyert országúti kerékpáros országos bajnokságot a férfiak mezőnyversenyében. – Az országút minősége kitűnő, úgy tudom, nemrég aszfaltozták. Életemben először jártam ott, és úgy látom, kulturált, nyugodt vidék. Tetszett, hogy az úttest mentén szinte végig fák állnak, ami rendkívül hangulatossá teszi az amúgy is izgalmas nyomvonalú pályát.

A táj szépségén kívül talán más miatt is emlékezetes marad önnek a környék…

Talán nem túlzás állítani, hogy ott arattam életem eddigi legnagyobb győzelmét. A felnőtt magyar bajnoki címet senkinek sem adják ingyen, ez most sem volt másképp. Nagy csalódás lett volna, ha nem én nyerem meg a versenyt. Már a rajt után éreztem, hogy akár első is lehetek. Az igazsághoz tartozik, hogy mi, akik külföldi csapatokban kerékpározunk, összefogtunk egymással, és csapat nélkül álltunk rajthoz a hazai alakulatokkal szemben. Mindvégig összetartottunk, segítettük egymást, másképpen nem lett volna esélyünk. Kicsit olyan, mint amikor a profi világbajnok ökölvívónak öt amatőr bunyóssal kellene szembenéznie. Esélye sem lenne a győzelemre.

Mire büszkébb? Erre a bajnoki címre vagy a márciusi teljesítményére, amikor is tizenegy óra alatt több mint négyszáz kilométert tekert le?

A kettő nem ugyanaz. A kora tavaszi produkció inkább teljesítménytúra volt, amelyen egyedül kellett szembenéznem az órával és a távval, az országos bajnokságon azonban ötvenegy riválisom volt. Aki nyerni akart, nem alibizhetett, hanem oda kellett tennie magát. Az lett az első, aki a legtöbbet tett a győzelemért.

Az első három kerékpáros időeredménye arról árulkodik, szoros volt a befutó.

Bizonyos szempontból igen.

A verseny végén Pelikán Jánossal voltam szökésben, aki mezőnyben és időfutamban is nyert már magyar bajnokságot. Tudtam, ha elengedem, nem lesz esélyem az aranyéremre. Az utolsó egy kilométeren többször is megpróbáltam lerázni, ami végül sikerült, és tíz-tizenöt métert vertem az utánam célba érkezőkre.

A befutóra mindenkinek elmacskásodott a lába, az utolsó ötszáz méteren már le sem tudtam nyomni rendesen a pedált. Ha még ötven métert kellett volna tekernem, biztosan utolértek volna az üldözőim. Dina Dani mindenféleképpen, mert nagyon magabiztosan közeledett felém. Amikor célba értem, azt sem tudtam, örüljek-e, vagy inkább megkönnyebbüljek. Csak akkor fogtam fel, hogy nyertem, amikor Dani átölelt. Ezután édesapámmal is egymás nyakába borultunk, és mindketten elpityeredtünk. Nem túlzás, életem eddigi legjobb szezonját futom.

Hogyan vezetett az útja a karanténtól a felnőtt magyar országos bajnoki címig?

A karantén alatt rengeteget edzettem a versenyekre. Nagyon sokat beszélgettem Valter Attilával, és végre volt időm nyugodtan készülni.

A márciusi négyszázkét kilométeres teljesítménytúrámra többen is felfigyeltek, ami kicsit felspannolt. Ezután újraindult a szezon, és a brnói ötszáz plusz egyes pályaversenyen második lettem, ami szintén sok erőt adott. Sajnálom, hogy a járványügyi helyzet miatt a júliusra tervezett magyar pályakerékpáros országos bajnokság elmaradt. A szebeni kerékpáros-körversennyel – amelyen nagyon jól szerepelt a csapatom – ugyanakkor megkezdtem az országúti idényemet is. Bár az ezt követő székely körversenyen csak tizenegyedik lettem összetettben, így is én voltam a legjobb magyar bringás. Nagyjából ezekkel az előzményekkel érkeztem az országos bajnokságra.

Az ob-arany után mire számít a Tour de Hongrie-n?

Semmi különösre. Nem szeretek ígérgetni, majd meglátjuk, miképpen alakul a verseny, én majd alkalmazkodom a körülményekhez. Szeretnék tisztességgel helytállni, de ha jól alakult a sprint, még dobogó is lehet belőle.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!