Ismerős szabadságérzet a vízen

Vágólapra másolva!
2020.05.13. 15:08
A központi rendelkezések alapján a szabadidős sportolás már megengedett, így a vízitúrák is újra megrendezhetőek, és a supozás szerelmesei közül is egyre többen állnak ismét deszkára.

Mivel a legújabb rendelkezések szerint május 4-től hazánkban engedélyezettek a különböző vízitúrák, a kajakosok, evezősök és suposok rögvest elindultak a természetbe. A SUP the Lifestyle egyesület az elmúlt bő egy hétben tartott már naplementés supozást a Háros-szigetnél, illetve közös túrát a Balabán lagúnáiban. A szabadidős sportolás közben azonban nem szabad megfeledkezni a koronavírus-járványról, amely korántsem ért véget.

 

„A supozás egy önfeledt szabadidősport, de a túráinkon részt vevő csapat minden tagja felelősségteljesen viselkedik – kezdte Jártó Bernadett, az egyesület vezetője, a túrák szervezője. – Előzetesen megkértem őket, hogy szájmaszkban érkezzenek a találkozóhelyre, és a készülődés közben is viseljék. Kézfertőtlenítőt biztosítunk, és a vízen is betartjuk az ajánlott másfél–két méteres távolságot. Természetesen az ölelkezés, a kézfogás vagy a puszi még nem lehetséges, éppen ezért egyelőre közös fényképet sem készítettünk, mert a legfontosabb, hogy végre vízen lehetünk, és közben vigyázunk magunkra és egymásra.”

Jártó Bernadett hozzátette, a deszkákat és az evezőket személyesen fertőtleníti, s mivel túránként átlagosan tíz deszkát biztosít a túrázóknak, az eljárás némi időt vesz igénybe.

 

 

„Az elmúlt héten nagyobb volt az érdeklődés. Csaknem két hónapja tart a kijárási korlátozás, de szerencsére egyre több az enyhítés, az emberek pedig vágynak a szabadidősportra is, vágynak a természetbe. A tömbházakból kiszabadulva szeretnének közelebb kerülni a vízhez, s ez érzékelhető a részvételi kedvben is.”

A supozást teljesen kezdők is kipróbálhatják, a túrák előtt ugyanis lehetőség nyílik egy rövid oktatásra, s a vízen imbolygó deszkán a biztonságérzet kialakulásáig ülve is lehet evezni. Az úszástudás azonban elengedhetetlen feltétel, még úgy is, hogy valamennyi vízre szállásnál kötelező a mentőmellény használata. Aki szeretné kipróbálni a supozást, egyebek mellett az egyesület Facebook-oldalán, illetve az ott megadott e-mail címre küldött regisztrációval jelentkezhet. Mindez azért szükséges, mert a deszkák szállítása szervezést igényel, így a helyszínen csak annyi eszköz áll rendelkezésre, ahányan jelentkeztek a programra.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik