csupasport bannerhátsófüves banner

Új edzés: Csécsei Zoltán körözése a mezőn

2020.04.21. 18:38
null
Sorozatunkban ismert sportolók beszélnek, hogyan edzenek otthon, miként tartják formában magukat. Ezúttal a futópados világrekorder Csécsei Zoltán számol be a mindennapjairól.

Annyiban változott az életem a futás terén, hogy – mivel nincs versenyszezon – visszatértem újra az alapozáshoz. Úgy számolok, szeptemberig nem is lesznek versenyek, ami azt jelenti, júniusig biztosan az alapozásé a főszerep.

Naponta átlagosan négy órát edzek, bringázás, futás és erősítés, de természetesen a futás van túlsúlyban. Márciusban ezerkétszáz kilométert futottam, és bár április végére az ezret sem érem majd el, mellé tettem több mint ezer kilométer bringázást. Jó néhány edzésórát elvitt, de jólesett egy kicsit kerékpározni.

Eleinte futópadon és szabadban is edzettem, viszont a futópadom tönkrement, a járványügyi vészhelyzet alatt pedig a szervizes nem jön ki, ráadásul elektronikai hiba, így nem is tudom megjavítani.

A futáshoz olyan helyeket keresek a környéken, ahol nincs ember. Legtöbbször kimegyek a közeli mezőre, körözök a fűben, ezerháromszáz méteres köröket teljesítve, vagy alsóbbrendű utak mentén Tárnokról elfutok Budaörsre és vissza. Gyalogosforgalom nincs, az autós is viszonylag kicsi, ha meg esetleg arra jön egy, akkor lehúzódik. Olyan, mintha a Spartathlonon lennék, csak nincs annyi emelkedő.

Az utóbbi négy napban kétszáztizennégy kilométert futottam, és a napi négy óra edzés megköveteli, hogy két órával többet pihenjek. Emellett többet lehetek a kislányommal, fejlesztem magam, szakirodalmat olvasok – így telnek a napjaim. Kicsit nyugodtabb most az életem, mint eddig volt, és néha bizony jól is jön egy kis nyugalom.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
23 órája

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Csupasport
2026.03.13. 22:02

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Csupasport
2026.03.10. 15:57

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Csupasport
2026.03.05. 14:17

Sérülésből felépülve rögtön remek eredményt ért el a Szaharában

Csupasport
2026.03.04. 12:38

Puskás Máté végig mosolyogva futott – aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2026.03.03. 14:03

Bejött a számítása, pályacsúccsal győzött a Tajga Trail-en

Csupasport
2026.03.02. 14:29
Ezek is érdekelhetik