csupasport bannerhátsófüves banner

Ünnep a harmincadik születésnapon

2019.12.11. 13:49
null
Alapításának 30. évfordulóját ünnepelte a Magyar Szabadidősport-szövetség hétfőn az MTA Zenetudományi Intézetében megrendezett közgyűlésen.

Harminc év, több száz esemény és több száz kipróbálható mozgásforma, a közös túrázások eredményeképp hétszeres Magyarország-kerülés és egyáltalán nem utolsósorban több millió örömmel sportoló ember a mérlege a szövetségnek, amely 1989. december 9-én alakult meg.

Salga Péter, a Magyar Szabadidősport-szövetség egyik alapítója, kezdetek óta főtitkára az ünnepségen kiemelte, harminc éve elengedhetetlen volt az igény megfogalmazása. Kellettek azok a lelkes emberek is, akik nem akarták veszni hagyni a nagy nehezen bevezetett és már ismertté vált szabadidősport-rendezvényeket és az irántuk létező érdeklődést, mint például a Balaton-átúszást, utcai futóversenyeket, sportoló közösségeket.

„Az a terem tele volt akkor, mára hatan maradtunk olyanok, akik továbbra is e szervezet keretei között dolgozunk a változatlan célért: minél többen sportoljanak minél rendszeresebben” – mondta Salga Péter.

Az ünnepi közgyűlésen átadták a Lakosság Sportjáért Emlékplakettet is, melyet az idén Czene Attila olimpiai bajnok úszó, a szövetség elnöke; Bernárd János, a Budai XI. SE vezetője; valamint Papp Csaba, a Baranya megyei Szabadidősport-szövetség elnöke vehetett át.

A MASPORT számokban

• A 30 tagszervezet 476 tagegyesülete évente mintegy 3754 rendezvényt tart, ezeken 91 mozgásformát 336 300-an próbáltak ki.

• A Kihívás napja eddigi 29 éve alatt 1637 magyarországi település vett részt, összesen mintegy 8 millió ember 65 millió percet mozgott.
• A Világ Gyalogló (hó)napot 22 alkalommal rendezte meg a szövetség, több mint 243 ezren 2576 helyszínen 15 753 kilométert tettek meg, ezzel Magyarországot hétszer körbekerülhették volna.
• Az Európai sporthéten és a #Beactive Nighton az eddigi 5 évben 2782 eseményen csaknem 2 millióan mozogtak.
• A Szépkorúak Sportfesztiválján az elmúlt 13 évben csaknem tízezren vettek részt és próbáltak ki 77 mozgásformát.

A nyitó képen Czene Attila elnök és Salga Péter főtitkár (Fotók: Hatlaczki Balázs)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Jön a Mozgás Éjszakája Budapesten, vidéken és a határon túl is

Csupasport
Tegnap, 15:26

Magyar éremeső a fudokan karatésok Európa-bajnokságán

Csupasport
2026.05.28. 08:47

Népsport: Kléber Gábor a játékosokkal szót értett

Népsport
2026.05.23. 10:51

Hatvanesztendős a kőkemény védőből lett sikeres edző, Pintér Attila

Labdarúgó NB I
2026.05.07. 07:52

Szécsi Zoltán: Elképesztő érzés volt újra játszani, már az öltözőben visszatért a kilencvenes évek hangulata

Vízilabda
2026.04.04. 08:23

Fontosabb volt számára a csapat – a kétszeres olimpiai bajnok Németh Ferenc 90 éves

Egyéb egyéni
2026.04.04. 07:30

Megelevenedett a múlt a BVSC megalapításának 115. évfordulóján

Vízilabda
2026.04.01. 20:57

NS-hagyomány: Újra évfordulós mise Vadas Gyula emlékére

Egyéb egyéni
2026.03.20. 14:42
Ezek is érdekelhetik