BLOGRA FUTOTTUNK Kit hova nevezzünk be karácsonykor?

Szalay HédiSzalay Hédi
Vágólapra másolva!
2019.11.28. 10:38
Kütyü, könyv, versenynevezés vagy akár ajándékutalvány? Blogszörfösünk összeszedte, miért is olyan könnyű a futóknak karácsonyra vásárolni.

Közeledik az év vége, és az ilyenkor jellemző rengeteg munka, rohanás mellett már elkezdünk gondolkodni az ajándékvásárláson. Ha sportoló van a családban, ráadásul még fut is, nem lesz nehéz örömet szerezni neki. Először is itt van az alapmű, amely minden futó kezébe kívánkozik, ez pedig a Futóarcok című könyv, nagyszerű interjúkkal, olvasmányos írásokkal. Így, ha éppen nem fut, addig sem zsörtölődik, hogy miért nem tud elmenni edzeni, az olvasás leköti a figyelmét, így mindenki boldog. Ha mással is szeretnénk meglepni, akkor a lehetőségek tárháza szinte végtelen: rengeteg kiegészítő, kütyü, ruha, cipő közül lehet választani.

Vagy lehet meglepetés a versenynevezés, amire tudjuk, hogy vágyik, de valamiért még nem tette meg.

Ha pedig nincs konkrét elképzelés, vagy nem vagyunk biztosak a márkával, mérettel kapcsolatosan, akkor ajándékutalványt, ajándékkártyát is vehetünk – ezúton is üzenem a kedves kis családomnak, hogy ez nem személytelen ajándék, ezen egy percig se aggódjanak! Ja, és a napokban vettem észre, hogy RUN feliratos fülbevalót is lehet már kapni! A rózsaszín pont jó lesz, de ha addig már beszereztem egy ilyet, biztos ki tudom majd cserélni valami másra. Egy szó, mint száz, egy futónak nagyon könnyű ajándékot vásárolni, a lényeg, hogy nagyon figyeljünk az apró elszólásokra, burkolt kis célzásokra, és akkor nem foghatunk mellé!

A héten is szemezgettem az olvasnivalók között, íme néhány érdekesebb bejegyzés az internet világából:

 

WITHOUTCATARSIS.BLOG.HU (blog)

A K&H Mozdulj maratoni és félmaratoni versenyről szól a beszámoló, amelynek szerzője a sérülése miatt a verseny előtt tizenöt napig egyáltalán nem tudott futni, ennek ellenére 1:47:40-es idővel sikerült teljesíteni a félmaratoni távot!

 

SPARTANRACE.HU

Érdekes interjúban ismerhetjük meg a látássérült Nellit és Gábort. Mindketten neveztek a Krynicában (Lengyelország) megrendezett Spartan-versenyre, azonban csak Nelli tudott rajthoz állni, és segítőkkel sikerült teljesítenie a versenyt – fantasztikus az általa nyújtott teljesítmény!

 

RUNSMILEEAT.WORDPRESS.COM

Losonc Tímea terepfutó, ultrafutó beszámolója olvasható a Hableány félmaratonról.

Gyönyörű környezetben, Badacsonyban futottak, Timi pedig a harmadik helyet szerezte meg!

Timi a közösségi oldalán is megosztott egy eseményt is, amelyen november utolsó napján, szombaton egy ismert márka cipőit lehet tesztelni – s ha már a karácsonyi ajándékozással kezdődött ez a blogszemle, akkor ez is remek alkalom, itt is ki lehet próbálni a fa alá kívánt esetleges ajándékot.

 

FUTAS.ASROMA.HU

Izgalmas beszámoló arról, hogy a tököli Tisztelet a Hősöknek 1956 futás 6.3 kilométeres távját hogyan nyerte meg Gábor.

 

FEJESDORA.COM

Dóra nem mindennapi életmódváltással kapcsolatban írta a bejegyzést: korábbi ismerősére csodálkozott rá, milyen hihetetlen változáson ment keresztül. A képeket nézve s az írást olvasva tényleg fantasztikus!

Az elhatározást tett követte, és Petinek ma már a rég vágyott futás is az élete része lett!

 

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?


Fejben dől el? Mássz vissza a hegyre – ötször...


KREMLICZA LEVENTE


CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik