Életre kelt a sávelválasztó jel

Bejöttem egy benzinkútra, vettem egy hideg Fantát – hú, de jólesett! Úgy éreztem, meg kell állnom kicsit, amikor azt érzékeltem, hogy az útra felfestett sávelválasztó jel mozogni kezd, bekanyarodik elém, ilyenkor kell észnél lenni, megállni, pihenni kicsit. Spártában nem sikerült, kényelmetlen vaságyakon lehetett feküdni, aludtam egy keveset, de nem volt az igazi...

32-34 óra alatt elértem már Spártába, Leonidász szobrához, de az túl gyors tempó lenne, ha vissza akarok érni Athénba, végül 37 óra 30 perc lett a menetidő, nagyjából annyi, amennyit terveztem.

Hajnalban el is indultam visszafelé. A forgalom nem olyan zsúfolt korán, de azért figyelni kell az úton, jönnek az autók, a kamionok. Oké, tudják, hogy verseny van, sokan dudálnak, hogy azzal buzdítsanak, de azért nem javasolt az út közepén haladni. Vasárnap, a rajt utáni 52. órában elértem a 300 kilométert, és előttem még a jól ismert Parthenio-hegy, bízom benne – és magamban – hogy visszafelé is átenged. Az izmok, ízületek rendben, még jobb állapotban is vagyok, mint ahogy számítottam rá. Persze, érzem a lábaimat, de nem vészes a dolog.

Spártában már hűvös volt, fel kellett öltöznöm, de vasárnap a felhős ég ellenére időnként kisütött a nap, akkor pedig gyorsan meg lehet izzadni, így el kell találni a ruházatot.

Egyelőre ennyi... Mindenkinek köszönöm a szurkolást!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!