csupasport bannerhátsófüves banner

A Spar Maraton után irány Frankfurt!

2019.10.02. 10:13
null
A férfiak mezőnye mellett a nőknél is Vasas-győzelem született a hétvégi Spar Maratonon, s Jenkei Péterhez hasonlóan Gyurkó Fanni is első aranyérmét szerezte meg a felnőttek között.

A hölgyek közül hárman teljesítették három órán belül a hétvégi Spar Maratont, s közülük elsőként 2:42:52-es idővel Gyurkó Fanni ért célba, aki mintegy 30 kilométert futott magányosan.

Gyurkó Fanni tavasszal Londonban érte el 2:38:47-es egyéni csúcsát maratoni távon, s bár szeretett volna Budapesten is jó időt futni, azért az aranyérem így is boldogsággal tölti el. Az idő az olimpiai kvalifikáció miatt lett volna igazán fontos, a világranglistán 2:40 körüli célba érkezéssel szerezhetett volna még több pontot.

„Az országos bajnokságért járó pluszpontokat már nem szerezhetem vissza, de ha rendben lesz a regenerációm, az egy hónap múlva sorra kerülő frankfurti maratonin rajthoz állok. Szerencsére sérülésem nincs, a következő egy-két hétben meglátom, mennyit vett ki belőlem a verseny.”

A vasasos egyéni sikerek egyébként csapatban is sokat értek, mivel a férfiaknál és a nőknél is a piros-kékek bizonyultak a legjobbnak, ami pedig ezt az évet illeti, Gyurkó Fanni hozzátette, az előző szezonokhoz képest a mostani kifejezetten jól sikerült. Manchesterben és Londonban is jó időt futott, csak két másodperccel maradt el az egyéni rekordjától, sérülése sem hátráltatta, szóval már sikeresnek mondható az idénye.


Címlapfotó: MTI/Mohai Balázs

Legfrissebb hírek

Bronzérmet szerzett, mégsem elégedett Kelemen Anett

Csupasport
2026.04.02. 11:59

Korosztályos magyar győzelmek és világcsúcsok a 48 órás vb-n

Csupasport
2026.04.01. 15:55

Jóború László jobb időeredményre számított a privát Ultrabalatonon

Csupasport
2026.03.31. 14:05

Nincs még jó formában, de így is megnyerte az ötven kilométeres versenyt

Csupasport
2026.03.30. 14:17

Felmérte a pályát, majd aranyéremmel távozott a Gánt Trailről

Csupasport
2026.03.29. 16:07

Rekordidő alatt betelt a nevezés a Komárom–Komárno futóversenyre

Csupasport
2026.03.28. 16:40

Népszerű eseményekkel folytatódik a budapesti futószezon

Csupasport
2026.03.27. 12:30

Öt ok, amiért érdemes tavasszal elkezdeni a futást

Csupasport
2026.03.26. 17:37
Ezek is érdekelhetik