Szurkolni legalább olyan jó, mint futni

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2019.09.26. 14:13
null
Kocsis Árpád, a 34. Spar Budapest Maratont szervező Budapest Sportiroda versenyigazgatója úgy véli, az amatőröknek ideális időjárás várható vasárnap, és bízik benne, minél több barát, családtag buzdítja az indulókat.

– Minden rendben halad az előkészületekkel?
Igen, teljes mértékben – felelte Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezető-versenyigazgatója. – Már kedd délután elkezdtük építeni a területet, sok ezer négyzetméter sátrat, több kilométer korlátot kell felépíteni. Folyamatban van a kiszállítás, nyolc teherautó hordja a kellékeket, hogy felépítsük a maratonvárost.

Kocsis Árpád kellemes időre számít (Fotók: Dömötör Csaba)

– Csak növelheti a kedvet, hogy a jelek szerint jó idő várható…
Úgy tűnik, katasztrofális idő nem lesz. Két esetben beszélhetnénk rossz körülményekről: szombaton, a családi futáson tizenöt fok, eső, szélvihar – az a nap egy ünnep, igazi közösségi esemény, ha valaki kijön, a futás mellett néhány órát eltölt a területen, kipróbál sok mindent, de nyilván az ennyire rossz idő kedvét szegné; a vasárnapi legrosszabb eshetőség – ami a jelek szerint nem várható – a huszonnyolc-harminc fokos kánikula, amely a maratonfutásnak teljesen rosszat tenne. Nagyon sok ember rosszul érezné magát még a nyári, forró időben készülés ellenére is. Ha minden igaz, reggel tizenöt-tizenhat fokban indulunk, ami az amatőr futóknak nagyon jó, és lehet, hogy délután egy-két óra körül picit már meleg, huszonnégy-huszonöt fok lesz, de az még elviselhető. Nagy valószínűséggel az amatőröknek ideális lesz a hőmérséklet, a profiknak a nyolc-tíz fok lenne ideális.

– Milyen fontos feladat vár még önökre a finisben?
Szurkolókat kell szervezni, elindítunk egy évek óta bevett kampányt a Facebookon, hogy a futók – főleg a maratonisták – minél több ismerősüket, családtagjukat rábeszéljék, hogy drukkoljanak nekik. Amikor valaki az elmúlt fél-egy évben arra készül, hogy a Spar Budapest Maratonon lefutja a negyvenkét kilométert, azt nem lehet úgy csinálni, hogy a családnak, barátoknak semmi közük hozzá. Legyenek ott ők is, tapsoljanak, mert szurkolni legalább olyan jó, mint futni, én ezt megtapasztaltam.

– Ha minden igaz, ugyanazt a pályát futják a versenyzők, mint tavaly. A frissítőállomások is ugyanott lesznek?
Igen, egyetlen váltóhelyet kellett az utolsó pillanatban módosítanunk: az óbudai Fő térről technikai nehézségek miatt az utolsó váltópont háromszáz méterrel hátrébb került. Egyébként minden frissítés, váltás, zenés pont ugyanott van, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy centire ugyanaz lesz a pálya, mint 2018-ban.

Legfrissebb hírek

Szalai Attila futballcsodái: a Mágus, a Mester és Döme gólja

Labdarúgó NB I
3 órája

A holnapi címlapsztoriban: Csányi Sándor a kényes témákat sem kerülte

Magyar válogatott
2025.07.01. 22:11

A fél táv is betelt, minden rekordot megdöntve csaknem 13 ezer nevező a Balaton-átúszáson

Úszás
2025.06.28. 12:49

Futó az űrben – Kapu Tibor számos félmaratont teljesített és a Balatont is átúszta

Csupasport
2025.06.25. 17:24

Telt ház lesz a budapesti éjszakai félmaratonin

Atlétika
2025.06.24. 12:33

„Próbálok a jelenben maradni” – interjú Vadnai Jonatánnal

Képes Sport
2025.06.23. 18:02

Elérte a limitet a nevezők száma a 43. Balaton-átúszáson

Egyéb egyéni
2025.06.20. 14:49

„Nem változtatnék semmin” – a 25 évesen visszavonult irányító, Lakatos Rita története

Kézilabda
2025.06.17. 12:11
Ezek is érdekelhetik