csupasport bannerhátsófüves banner

Suhajda Szilárd felért a K2 csúcsára

Vágólapra másolva!
2019.07.25. 12:58
null
Hegymászótársával, Klein Dáviddal vágott neki a legendás hegy meghódításának, de neki útközben egészségügyi panaszai adódtak, így vissza kellett fordulnia.

Suhajda Szilárd felért a K2 csúcsára, erről Facebook-oldalán adott tájékoztatást, amit változtatás nélkül közlünk.

„Örömmel jelentem, hogy a 2019-es Eseményhorizont K2 Expedíciót sikerre vittük, itt vagyok a K2 csúcsán. Csodálatos, felszakadozott a felhő, mindent jól látok, gyönyörű a gerincről a kilátás.

Nagyon örülök, hogy én is gazdagíthatom az Eseményhorizont csúcssikereit! Legközelebb remélem, együtt állunk fent egy szép csúcson” – jelentkezett be Szilárd a K2 csúcsáról helyi idő szerint ma dél után nem sokkal.

Klein Dávidnak a csúcsmászás közben egészségügyi problémái adódtak: gyomorpanaszokkal, hányingerrel küszködött, így az expedíció sikerének érdekében 24-én reggel úgy döntött, a hármas táborból visszaereszkedik az alaptáborba.

„Akut egészségügyi problémák miatt a 3-as táborból a tegnapi napon nem folytattam a csúcsmászást. Attól tartottam, hogy – ha feljebb az állapotom súlyosbodik – veszélyeztetem akár Szilárd esélyeit is. Ezzel nem tudtam volna együtt élni. A döntésemre rendkívül büszke vagyok. Lehet, hogy össze tudtam volna szedni magam, lehet, hogy én is feljutok, de ha így teszek és próbálkozom a csúcsmászással, akkor Szilárd esélyeit is komolyan veszélyeztetem és így akár az egész expedíció elbukhatott volna az én személyes ambícióim miatt. Rendkívül büszke vagyok Szilárdra és örülök a csúcssikerének” – mondta el ma reggel Klein Dávid.

Dávid és Szilárd a napokban hazaindul és két héten belül már itthon kezdenek el készülni az új megméretésre. Az Eseményhorizont csapatának továbbra is célja, hogy a hazai hegymászás teljesítse a Himalája koronája kihívást, majd részt vegyen az ezt követő magyar expedíciós tervek alakításában, megvalósításában.

(Fotó: Suhajda Szilárd facebook oldala)

Legfrissebb hírek

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
2025.07.30. 11:25

Nyolcvanhetedik születésnapja előtt célozza meg a Guinness-rekordot a magyar hegymászó

Egyéb egyéni
2025.07.29. 17:44

Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Csupasport
2025.06.01. 16:16

Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Csupasport
2025.05.19. 20:18

Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő

Csupasport
2025.03.24. 22:12

„Majd én, az asztmás ügyvéd megmutatom!” – interjú Neszmélyi Emillel

Képes Sport
2025.02.13. 18:20

18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Csupasport
2024.11.01. 15:14

Zoknit és cipőt találtak a Mount Everesten, pont kerülhet a százéves rejtély végére

Egyéb egyéni
2024.10.11. 17:40
Ezek is érdekelhetik